Vakon hajózta át a Csendes-óceánt

 

A világ legboldogabb emberének vallja magát a japán Iwamoto Mitsuhiro, aki vakon tette meg a 14 ezer kilométeres hajóutat.

Iwamoto február 24-én hagyta el az amerikai San Diego kikötőjét, és a mai napon kötött ki Japán főszigetén. Közel két hónapos útjára egy másik tengerész, Doug Smith kísérte el, akinek az volt a feladata, hogy folyamatos tájékoztatást nyújtson a vak férfinak – olvasható a The Japan Times japán hírlapban.

Iwamotónak ez volt a második próbálkozása az óceán átszelésére. Első útján 2013-ban egy bálnával ütközött hajója, amitől elsüllyedt az óceán közepén. Őt és navigátorát a Japán Önvédelmi Haderő mentette meg a haláltól. Iwamoto, hogy túljusson a traumán, triatlon versenyeken kezdett részt venni, és a nyílt vízen való úszást is gyakorolta.

Míg az előző útján Japánból indult Amerikát célba véve, ezúttal Amerikából hajózott ki, úti célja pedig Fukushima prefektúra volt.

Nem adtam föl, és beteljesítettem az álmomat. Én vagyok a világ legboldogabb embere – mesélte Iwamoto, aki a világon elsőként tette meg vaksága ellenére egyhuzamban a csendes-óceáni utat. Az útra nem csak személyes okokból vállalkoztunk. Szeretnénk ráébreszteni az embereket, hogy együtt bármit véghez lehet vinni – írta a hajós a weboldalán.

Iwamoto 16 évesen vesztette el látását, az út kapcsán befolyt összeggel pedig olyan szervezeteket kívánnak támogatni, amelyek a vakságért felelős betegségek megelőzéséért küzdenek.