BB-8 új barátot kap – bámulatos siker a Star Wars IX első előzetese

 

Óriási várakozás övezi a folytatást, az izgalmas trailer pedig nem okoz csalódást a rajongóknak.

A Csillagok háborúja IX. részének végre van hivatalos címe, és az első előzetes is debütált hozzá, melyet a hétvégén már több, mint 21 millióan tekintettek meg. A chicagói Star Wars ünnepen jelentették be a készítők, hogy az idén érkező folytatás a The Rise of Skywalker címet kapta, melyben már Lando Carlrissian is látható, akit utoljára 35 éve formált meg Billy Dee Williams A Jedi visszatérben.

“Ez a film három trilógia végét jelenti, de önálló történetként is megállja a helyét. Az új generációról szól és arról, mit örököltek a fénytől és a sötétségtől. Amikor találkoznak a legnagyobb gonosszal, a kérdés az, hogy felkészültek-e rá?” – idézte J.J. Abrams találkozón mondott szavait a Just Jared.

A már jól ismert stábhoz a folytatásban új szereplő is csatlakozik, Naomi Ackie, aki Jannah-t alakítja majd, ő a találgatások szerint akár Lando lánya is lehet, de ezt egyelőre senki sem erősítette meg. De nem csak ő az egyetlen új karakter, BB-8 is új barátra lel, az új kis droid D-0 névre hallgat majd.

A december 19-én érkező filmben viszontláthatjuk majd Daisy Ridley-t, John Boyegát, Oscar Isaacet és Adam Drivert is.