Idris Elba mégsem pótolja Will Smith-t a Suicide Squad 2-ben

 

A stúdió és a rendező is úgy gondolta, hogy új irányt kellene vennie a folytatásnak.

Néhány hete tudható, hogy Will Smith nem tér vissza a Suicide Squad második részében, egy hónapja pedig a stúdió bejelentette, hogy már meg is találta a megfelelő színészt Deadshot karakteréhez. A választásuk Idris Elbára esett, aminek a rajongók is kifejezetten örültek.

Idris Elba (Fotó: Getty Images/Jeff Spicer)

Idris Elba (Fotó: Getty Images/Jeff Spicer)

Most azonban hideg zuhanyként ért mindenkit, hogy újabb változás történt a forgatókönyvben, Elba nem kapja meg Will karakterét – írja a Variety. Ez azt jelenti, hogy Smith a jövőben bármikor visszatérhet a filmhez, aki ezúttal azért mondott nemet a felkérésre, mert naptárja már teljesen betelt folyamatban lévő munkáival.

Ezzel együtt Idris marad a stábban, de egy másik karaktert játszik majd, de erről egyelőre mélyen hallgat a stúdió és a rendező, James Gunn is.