Sigourney Weavert is ámulatba ejtette a gimisek Alien-előadása – üzent a gyerekeknek

 

Ettől nagyobb elismerést nem is kaphattak volna a diákok.

Ahogy néhány napja az MTI írta, hollywoodi sztárok is felfigyeltek egy New Jersey-i középiskola diákjainak Alien-előadására, melynek jelmezeit és díszleteit is maguk készítették főként újrahasznosított hulladékokból.

A Gyűrűk Ura sztárja, Elijah Wood is elragadtatottan írt a darab jelmezeiről és díszleteiről. Paul Scheer, az Alelnök-sorozat szereplője több Twitter-bejegyzést is megosztott követőivel az előadásról, és felvetette, hogy a középiskolásoknak a Broadwayn is elő kellene adniuk a darabot.

A Just Jarednek hála pedig tudjuk, hogy nem más, mint A nyolcadik utas: a Halál főszereplője, Sigourney Weaver is elragadtatását fejezte ki a darabbal kapcsolatban, sőt, üzent is a gyerekeknek:

“Sziasztok srácok, láttam egy részletet a produkciótokból, és azt kell hogy mondjam, fantasztikusan nézett ki. Annyit beleadtatok a szívetekből és a lelketekből, ami pedig az Alient illeti, nagyon élethű volt. Fogadjátok elismerésem, és nem csak az enyémet, hanem James Cameronét is és a forgatókönyvíró, Walter Hillét is. És még valami, mint tudjátok az Alien még mindig köztük van, szóval, amikor a szekrényeteket nyitjátok, legyetek nagyon óvatosak!” – hangzik el a különleges videóban, melyet a film hivatalos Twitter oldala osztott meg.