Shakira lophatta slágerét – bíróságon küzd az igazáért

 

A plágiummal vádolt énekesnő persze mindent tagad.

Plágiummal vádolja Shakirát egy kubai salsazenész, Livam. A kolumbiai énekesnő a madridi bíróság előtt visszautasította a La Bicicleta című slágere miatti vádakat.

Livam szerint Yo te quiero tanto című, díjakkal is jutalmazott dalából engedély nélkül másolta le a refrén egy részét minden idők egyik legsikeresebb latin-amerikai énekesnője. Shakira a bíróság előtt visszautasította a vádakat – közölte szerdán az El País című lap. Az énekesnő szerint a két stílus semmilyen nem módon sem hasonlítható össze, mivel az egyik egy salsa, a másik pedig vallenato, egy tipikus kubai zenetípus.

“Harminc éves karrierem alatt még sohasem ítéltek el plágium miatt” – tette hozzá. Ezután énekelni kezdte a dalt, hogy kijelentésének nyomatékot adjon. “Olyan volt, mint egy koncertpróba, a teremben csak a bíró, az ügyvédek és néhány újságíró volt jelen” – írta a spanyol napilap.

2014-ben egy New York-i bíróság úgy döntött, hogy Shakira Loca című dala egy dominikai dal plagizálása, egy évvel később egy amerikai bíróság viszont érvénytelenítette az ítéletet. A Carlos Vives szintén kolumbiai énekessel közösen készített La Bicicleta című dala időközben mintegy 1,3 milliárdos nézettséget ért el a YouTube-on. 2016-ban megkapta az év dalának és az év felvételének járó díjat a Latin Grammy-gálán.

Shakirának nem ez az egyetlen bírósági ügye. Június 12-én meg kell jelennie a bíróság előtt a katalóniai Esplugues de Llobregatban, ugyanis beidézték az adócsalás miatt ellene indult eljárásban. A vád szerint 14,5 millió eurós (4,5 milliárd forint) adócsalást követett el.