Bill és Ted készen áll az új kalandra – bejelentették a visszatérésüket

 

Keanu Reeves és Alex Winter végre részleteket is elárult a folytatásról.

Először tavaly májusban röppentek fel a pletykák, miszerint közel 27 év után végre láthatjuk a családos Bill S. Prestont és Ted “Theodore” Logant, akik felnőttproblémákkal küzdenek majd meg az érkező Bill & Ted harmadik részében. Az 1989-es első epizód és 1991-es folytatás után Keanu Reeves és Alex Winter is visszatér, akik most egy közös videóban ismerték el, hogy készül az új film.

“Szeretnénk megköszönni nektek, rajongóink. Úgy tűnik, hogy nyáron filmet forgatunk. Hálával tartozunk nektek! Legyetek zseniálisak!”

A sztori szerint a középkorú barátok még mindig sorra gyártják a dalokat, azonban igaz slágert még nem sikerült összehozniuk. Ehhez kutatásba kezdenek, így lányaik és néhány legendás személy segítségével egy igazi időutazáson vesznek részt, melynek végén rálelnek minden idők legtökéletesebb dalára.

A harmadik rész, a Bill & Ted: Face The Music felvételei idén nyáron kezdődnek el New Orleansban, a premiert pedig 2020. augusztus 20-ra tűzték ki.