Katalin és Meghan hercegné ezzel a köszöntéssel meglepte a közvéleményt

 

Állítólag hidegháborút folytatnak egymás ellen, a látszat azonban nem ez.

A britek hónapok óta vártak erre az ölelésre és puszira, a Nemzetközösség napján Katalin hercegné és Meghan hercegné úgy köszöntötte egymást, mintha legjobb barátnők lennének. Bár ezt már több bennfentes is megerősítette, hogy ez csupán a két nő rajongóinak vágyálma, úgy tűnik az, hogy ki nem állhatják egymást, szintén nem egészen állja meg a helyét.

Puszival üdvözölték egymást (Fotó: Getty Images/WPA Pool)

Puszival üdvözölték egymást (Fotó: Getty Images/WPA Pool)

A két feleség közötti értékrendbeli különbségek vezettek állítólag odáig, hogy Meghan és Harry elhagyja a Kensington-palotát és Windsorba költözik, melyre jobb magyarázat, hogy hamarosan érkező első csemetéjüknek egy sokkal nyugodtabb és elszigeteltebb helyet szeretnének otthonnak.

A piros Catherine Walker kabátban érkező Katalin, és a krémszínű Victoria Beckham kismamaruhát viselő Meghan köszöntésében első, sőt, második pillantásra sem volt semmi mesterkéltség. Örültek, hogy láthatják egymást, ráadásul a Westminsteri apátságnál tartott megemlékezésen többször is összenevettek, ami azt mutatja, hogy a sajtó által kikiáltott hidegháború, egy igen túlzó kifejezés az ő kapcsolatukra.

Egyáltalán nem volt közöttük fagyos a levegő (Fotó: GWPA Pool)etty Images/

Egyáltalán nem volt közöttük fagyos a levegő (Fotó: GWPA Pool)etty Images/

Ráadásul, ha lehet hinni a brit lapoknak, Katalin egy második babaváró bulit szervez Meghannak, hiszen a New Yorkban tartott elsőn nem tudott részt venni. Az eseménynek Katalin lesz a házigazdája, és a legfontosabb rokonokat is barátokat csődíti össze a kismama kedvéért.