Tovább gyűrűzik a botrány a Jackson-dokumentumfilm miatt

 

A legendás énekes hagyatékkezelője most az HBO-t perli szerződésszegésért.

Michael Jackson hagyatékának kezelői keresetet nyújtottak be az HBO ellen, mert a kábelcsatorna a néhai sztár állítólagos gyermekmolesztálásáról készült dokumentumfilmjével megszegett egy korábbi szerződést, amelyben vállalta, hogy nem tünteti fel rossz színben az énekest.

Michael Jackson (Fotó: MTI/EPA/Hector Mata)

Michael Jackson (Fotó: MTI/EPA/Hector Mata)

A Los Angeles-i felsőbb bíróságra csütörtökön benyújtott keresetben százmillió dolláros (28 milliárd forintos) kártérítésre tartanak igényt, mivel nézetük szerint az HBO “elítélendő módon becsmérelte” Michael Jacksont a dokumentumfilmben.

A Leaving Neverland című kétrészes dokumentumfilm a januári Sundance Filmfesztiválon debütált, és az HBO március 3-án és 4-én készül bemutatni. A filmben két, ma már harmincas éveiben járó férfi beszél arról, hogy Jackson gyermekkorukban – egyikük 7, másikuk 10 éves volt – összebarátkozott velük, és szexuálisan molesztálta őket.

Jacksont, aki 2009-ben hunyt el, 2005-ben felmentették egy másik molesztálási perben, amelyet egy 13 éves fiú állítólagos zaklatása miatt indítottak ellene. A hagyatékkezelők által benyújtott kereset nem indítványozta a dokumentumfilm sugárzásának megakadályozását, ugyanakkor kiemelte, hogy a produkció megszegi azt a szerződést, amelyet az HBO 1992-ben írt alá Jackson Dangerous című turnéjának közvetítésével kapcsolatban, és amelyben a csatorna vállalta, hogy sem akkor, sem később nem feketíti be Jacksont.

Az HBO csütörtökön kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy a dokumentumfilm elleni “kétségbeesett” fellépések dacára nem változtatnak a műsor sugárzási tervén. Mint fogalmaztak, a produkció lehetővé teszi, hogy mindenki mérlegelje a történteket, a vádakat és levonja a következtetéseket a maga számára.

Az énekes családja januárban a dokumentumfilmet és a vádakkal foglalkozó cikkeket “nyilvános lincselésnek” minősítette és leszögezte, hogy Michael Jackson “száz százalékig ártatlan”. Howard Weitzman, a család ügyvédje kijelentette, hogy az HBO-nak meg kellett volna győződnie arról, hogy a Leaving Neverland forrásai megbízhatóak voltak, a tényeket ellenőrizték, tisztességes és kiegyensúlyozott produkció készült. Hozzátette, hogy szerinte a kábelcsatorna “szemérmetlenül ki akart használni egy ártatlan embert”.