Bejelentették a dátumot - érkezik a Hatalmas kis hazugságok második évada

 

Meryl Streep karaktere izgalmas fordulatokat hoz Monterey titokzatos anyukáinak életébe.

A rajongóknak ideje bevésni a dátumot a naptárba, ugyanis idén júniusban folytatódik az HBO nagysikerű sorozata, a Hatalmas kis hazugságok.

Monterey kedvenc anyukái, Reese Witherspoon (Madeline), Nicole Kidman (Celeste), Laura Dern (Renata), Shailene Woodley (Jane), és Zoë Kravitz (Bonnie), ráadásul új fotókon debütáltak, vélhetően gyermekeik iskolája előtt, de az jól látszik, hogy sántikálnak valamiben.

Tavaly januárban derült ki, hogy a hölgyekhez csatlakozik Meryl Streep is, aki Perry Wright (Alexander Skarsgard) anyjának, Mary Louise Wrightnak a szerepét kapta. A sorozatban Alexander Skarsgard Kidman erőszakos, bántalmazó férjét játszotta, aki az első évad végére meghal. A második évadban azonban néhány jelenetben ismét feltűnik majd.

A bonyodalmat az okozza majd, hogy az anyós fia halála után Montereybe látogat, hogy ellenőrizze unokái nevelését. Emellett persze a fiával és halálával kapcsolatos kérdésekre is keresi a választ.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

HBO (@hbo) által megosztott bejegyzés,

A Hatalmas kis hazugságok nyolc Emmy-díjat és négy Golden Globe-díjat szerzett a díjszezonban. A második évad hét epizódját Andrea Arnold rendezi.