Harmadszorra is elhalasztotta a lagziját Justin Bieber és Hailey Baldwin

 

Az énekes és a modell most már biztosan nem tartja meg a március elsejére tervezett egyházi esküvőjét.

Justin Bieber és Hailey Bladwin múlt szeptember óta férj és feleség, szeretteik kihagyásával ugyanis egy titkos önkormányzati szertartáson már kimondták az igent. A pár egy jó ideje szervezi azonban az egyházi ceremóniát, mely nagyon fontos számukra, így szeretnék, ha az életük minden fontos szereplője ott tudna rajta lenni.

Justin Bieber és Hailey Baldwin (Fotó: Getty Images/Gotham)

Justin Bieber és Hailey Baldwin (Fotó: Getty Images/Gotham)

A TMZ információi szerint eddig már két alkalommal kellett elhalasztani a menyegzőt, most pedig a harmadik, és már véglegesnek tűnő március 1-i időpont is törlésre került. Ennek pedig az az oka, hogy több fontos személy sem tudott volna megjelenni a nagy napon, s mivel a fiatalok nem sietnek – hiszen a hivatalos részen már átestek – így új dátumot keresnek.

Egyelőre nem tudni, mikor tartják meg az esküvőt, de a bennfentesek szerint most egy új opción gondolkoznak, maguk mögött hagynák Los Angelest, hogy egy távoli helyen, mondjuk egy egzotikus tengerparton kössék össze Isten színe előtt is az életüket.