Készül a Wham! ihlette Last Christmas-film - itt vannak az első képek a forgatásról

 

Nem kell többet várni rá, hogy mutat majd Emilia Clarke az új szerepében.

Paul Feig rendezi a következő ünnepi szezon kasszasikerét, a Last Christmast, mely a Wham! híres slágerének történetét idézi fel. A szereposztásban Clarke mellett Henry Golding, Emma Thompson és Michelle Yeoh neve is olvasható. A forgatókönyvet Emma Thompson és Greg Wise írta.

A forgatások még decemberben elkezdődtek Londonban, s míg a világ a karácsonynak már búcsút intett, addig Clake és Thompson továbbra is próbálják magukban életben tartani a hangulatot, mivel a stáb ismét forgat.

A szerelmi történetben Clarke egy Kate nevű lányt alakít, akinek párját, Tomot, a Crazy Rich Asians sztárja, Henry Goulding formálja meg. Többek közt őt is sikerült lencsevégre kapni a forgatáson.

Kate “manóként” dolgozik majd egy karácsonyi üzletben, aki a rossz döntések terén igazi profi, így, amikor megismerkedik Tommal, rögtön tudja, hogy minden túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

A Last Christmas a 2016-ban elhunyt George Michael, a Wham! énekesének emlékére készül. A film 2019 karácsonyán tekinthető meg a mozikban.