Átadták az idei Golden Globe-díjakat

 

Helyi idő szerint vasárnap este hetvenhatodik alkalommal adták át Los Angelesben a Golden Globe-díjakat, amelynek győztesei jó eséllyel reménykedhetnek Hollywood legrangosabb kitüntetésében, az Oscar-díjban is. A Golden Globe díjkiosztót hagyományosan az Oscar-ceremónia előtt rendezik.

A brit-amerikai koprodukcióban készült alkotás a Queen együttes és szólistája, Freddie Mercury felemelkedését mutatja be, rendezője Bryan Singer. A kritika nem fogadta túlzott lelkesedéssel a filmet, ugyanakkor méltatta Malek kiváló előadását. „Köszönöm Freddie Mercury, hogy életem legnagyobb örömét adtad nekem. Ez a díj téged illet” – mondta Malek a díjátadón.

Alfonso Cuarón mexikói rendező elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat Roma című alkotásáért, amely a legjobb idegennyelvű film kategóriában ugyancsak az élen végzett. A Netflix számára készült alkotás felidézi a rendező gyerekkorát Mexikó egyik negyedében az 1970-es években.

A legjobb rendező kategóriában Cuarón olyan vetélytársakat utasított maga mögé, mint Bradley Cooper – a Csillag születik, Peter Farrelly – a Zöld könyv, Spike Lee – a Csuklyások: BlacKkKlansman, valamint Adam McKay – az Alelnök című film rendezője.

A kategória eredményének kihirdetésekor Cuarón azt mondta: „köszönöm a családomnak, köszönöm Mexikónak”. Egyben megemlékezett filmje két női szereplőjéről, Yalitza Aparicióról, valamint Marina de Taviráról. Alfonso Cuarón filmjét szerették legjobban az idei filmkínálatból a New York-i és a Los Angeles-i filmkritikusok: az alkotás mindkét kritikuskörtől a legjobb filmért járó díjat elnyerte, és szeptemberben megkapta a velencei filmfesztivál fődíját, versenyben van az Oscar-díjért is a legjobb idegennyelvű film kategóriájában.

Glenn Close-nak a The Wife című filmben nyújtott alakításért ítélték oda a legjobb drámai színésznő díját a külföldi tudósítók. „Meg kell találnunk az egyéni beteljesedést. Követnünk kell az álmainkat” – hangoztatta a 71 éves színésznő a jelenlévők viharos tapsa között.

Close kategóriájában maga mögé utasította a Csillag születik női főszereplőjét, Lady Gagát, Nicole Kidmant (Destroyer), Melissa McCarthyt (Megbocsátasz valaha?) és Rosamund Pike-ot (A Private War).

Lady Gaga, aki a Bradley Cooper rendezte Csillag születik női főszereplőjeként debütált filmen, nem távozott azonban üres kézzel, Shallow című dala elnyerte a legjobb eredeti dalnak járó díjat. A Csillag születik is az egyik legtöbb jelölést kapott filmként érkezett a díjátadóra, de csak egyetlen díjat nyertek el.

Christian Bale nyerte el a legjobb színész díját a musical vagy vígjáték kategóriában az Alelnök (Vice) című filmben nyújtott alakításáért.

Az Alelnök című filmet jelölték a hollywoodi tudósítók a legtöbb, hat díjra, ám Adam McKay filmje nem tudta díjra váltani valamennyi jelölését, csupán a legjobb színész díját nyerte el. A film megosztotta mind a közönséget, mind a kritikusokat, és így csak egyetlen díjjal távozott a gáláról.

Regina King kapta meg a legjobb női mellékszereplőnek járó Golden Globe-díjat a Ha a Beale utca mesélni tudna című filmben nyújtott alakításáért, míg a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában Mahershala Ali a Zöld könyv című alkotásban mutatott színészi teljesítményéért kapta meg a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat.

Musical vagy vígjáték kategóriában a Zöld könyv című film győzött, maga mögé utasítva az Alelnök, a Crazy Rich Asian, A kedvenc, a Mary Poppins visszatér című filmeket.

A Foglalkozásuk: Amerikai (Americans) című film kapta a legjobb televíziós drámai sorozat Golden Globe-díját, a Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szövetségének (HFPA) vasárnapi, 76. gáláján Los Angelesben.

A legjobb animációs film díját a Pókember – Irány a Pókverzum című produkció kapta.

A HFPA alapított egy új díjat, a Caroll Burnett komika nevével fémjelzett életműdíjat, amelyet első alkalommal a névadónak, a legendás tévés színésznőnek, a 85 éves Burnettnek adtak át a vasárnap esti gálán.

A háromórás gálaesten filmes és televíziós kategóriákban osztották ki a mintegy 90 tagot számláló tudósítótestület 25 trófeáját. Az idei díjszezon első nagy díjátadó gálájának házigazdája Sandra Oh színésznő és Andy Samberg komikus volt. A Golden Globe díjkiosztót hagyományosan az Oscar-ceremónia előtt rendezik.