Paris Hiltonnal szemben esélye sem volt az exnek

 

Az örökösnő férjhez ugyan tényleg nem megy, viszont 2 millió dolláros gyűrűjét nem adja vissza.

Bár nagyon úgy tűnt, hogy Paris Hilton végre révbe ér, és húgához, Nickyhez hasonlóan ő is férjhez megy, november elején az örökösnő álma egy pillanat alatt szertefoszlott. Egyelőre legalábbis. Paris és a színész, Chris Zylka felbontotta az eljegyzését, az okok azonban a mai napig is homályosak. A bennfentesek szerint a pár érezte, hogy kapcsolatuk már nem az igazi.

Paris Hilton és exvőlegénye, Chris Zylka (Fotó: Getty Images)

Paris Hilton és exvőlegénye, Chris Zylka (Fotó: Getty Images)

A legtöbb bulvár lapot azonban nem is a miértek foglalkoztatják leginkább, hanem az, hogy kihez kerül az a két millió dollár értékű, körte formájú gyémánt gyűrű, mellyel Chris Aspenben megkérte a Hilton-lány kezét.

Paris a minap Sirius XM rádió egyik műsorában vendégeskedett, ahol a műsorvezető is a húsz karátos ékszerről faggatta, és végre a kíváncsiskodók is megkapták a választ.

“Igen, megtartom a gyűrűt. A gyémánt a nők legjobb barátja!” – ismerte el. Ez egyébként nem azt jelenti, hogy Chris számára a gyűrű kidobott pénz, hiszen egy fillért sem fizetett az ékszerésznek érte. Amikor a tervező megtudta, hogy a gyűrű Parisé lesz, ingyen odaajándékozta azt a vőlegénynek.

Paris Hilton gyűrűje (Fotó: Getty Images/George Pimentel)

Paris Hilton gyűrűje (Fotó: Getty Images/George Pimentel)

A kaliforniai törvények szerint Chris perelhetne a bíróságon, mivel az örökösnő bontotta fel az eljegyzést, erre azonban az ismerősök szerint száz százalék, hogy nem kerül sor.