Először jelent meg nyilvánosan eltitkolt lányával Clint Eastwood

 

A színészt most először mind a nyolc gyermeke elkísérte egy filmes eseményre.

Clint Eastwood nemcsak rendezője, producere, de szereplője is a The Mule című filmjének, ami azért is különleges, mivel hat éve ez az első alkotás, amiben főszerepet játszik. A film premierjére a 88 éves legendát az összes gyermeke elkísérte, sőt, első felesége, Maggie Johnson és jelenlegi párja, a nála 33 évvel fiatalabb Christina Sandera sem hagyta ki a bemutatót.

Az alkalom azonban egy igazán különleges személy jelenléte miatt volt kiemelten fontos és egyben megható a család számára. Clint nyolcadik és egyben legidősebb lánya, akinek kilétéről sokáig semmit sem lehetett tudni, most először mutatkozott apjával és testvéreivel nyilvánosan.

A színész állítólag titkos viszonyt folytatott egy seattle-i nővel 1953-ban, amikor későbbi feleségével, Maggie Johnsonnal még csak jegyben járt. A pletykák szerint a románcból született gyermeket örökbe adták, bár a történetet eddig még nem erősítették meg.

Az azonban biztos, hogy a bemutatón készült családi fotón, melyet Clint legkisebb lánya, Morgan osztott meg, a nyilvánosság elől eddig eltitkolt nővére, Laurie (a képen fekete-fehér mintás ruhában) is szerepel.

Clint a fotón, első felesége és jelenlegi párja közt mosolyog a fotósoknak (Fotó: Getty Images/Kevin Winter)

Clint a képen első felesége és jelenlegi párja közt mosolyog a fotósoknak (Fotó: Getty Images/Kevin Winter)

„A ritka alkalmak egyike, amikor mind a nyolc testvér egy helyen van” – olvasható a posztban, melyben Laurie-n és Morganen kívül, az 54 éves Kimber Tunis, az 50 éves Kyle Eastwood, a 46 éves Alison Eastwood, a 32 éves Scott Eastwood, a 30 éves Kathryn Reeves és a 25 éves Francesca Fisher-Eastwood mosolyog a kamerába.