Meg Ryan különleges módot választott eljegyzése bejelentésére

 

Hét év után kérte meg rocker kedvese.

Éppen egy éve röppentek fel a pletykák, miszerint Meg Ryan és zenész kedvese, John Mellencamp titokban jegyben járnak, ezt azonban most megcáfolta a színésznő bejelentése, miszerint nemrégiben megkérték a kezét.

Meg és John hét éve alkotnak egy párt, bár ebben azért voltak pár hónapos időszakok, amikor mosolyszünetet tartottak. A szerelem hullámhosszán sztárja rendhagyó módon, egy rajzzal jelentett be az örömhírt, melyen egy női és egy férfi alak egymás kezét fogja. A kép alá ennyit írt: eljegyezve!

Az énekes, aki ugyan világhírre nem tett szert, de a 70-es, 80-as évek amerikai rockzenéjének ikonikus alakjának számít, és nem mellesleg Jon Bon Jovi legnagyobb bálványa, 2011-ben hódította meg a színésznőt, de temperamentumuk miatt 2014-ben, 2015-ben, majd 2017-ben is szakítottak.

Meg Ryan és John Mellencamp. Fotó: FilmMagic

Meg Ryan és John Mellencamp. Fotó: FilmMagic

Mellencamp saját bevallása szerint, kifejezetten panaszkodó, zúgolódó és szeszélyes férfi, akiben meg van az összes rossz tulajdonság, ami egy pasiban lehet. A sztárpár között lévő különleges kapocs mégis egymáshoz vonzotta őket, annak ellenére, hogy a férfi egészen biztos volt benne, hogy Meg soha többé nem menne vissza hozzá. De nem csak visszafogadta, hanem igent is mondott neki!