Hivatalosan is elvált Chris Pratt és Anna Faris

 

Válásuk hollywoodi mércével mérve egész gyorsnak mondható.

Vannak, akik nem lepődtek meg, amikor Chris Pratt és Anna Faris bejelentették, hogy 8 év együttélés után válnak. Sokan úgy vélekednek, hogy a párt utolérte a hollywoodi átok: egyikük hirtelen nagy sztár lett, amit a másik nem tudott feldolgozni. Végül azonban kiderült, nem egészen ez volt kapcsolatuk koporsóján az utolsó szög, hanem, hogy Anna egy második gyermeket szeretett volna, amit Chris karrierje miatt nem látott időszerűnek.

Chris Pratt és Anna Faris tavaly szakított. (Fotó: MTI/EPA)

Chris Pratt és Anna Faris tavaly szakított. (Fotó: MTI/EPA)

Az egykori sztárpár tavaly augusztusban szakított, a jogi procedúra pedig kedden le is zárult. A dokumentumok szerint Chris és Anna közösen neveli tovább hatéves fiukat, Jacket. A vagyont érintő kérdésekben nem volt vita, mivel a párnak érvényes házassági szerződése volt, ennek, na meg persze egy felfogadott magánbírónak köszönhetően az egész folyamat barátságosan zajlott és meglehetősen gyorsan.

Bár a válást csak most mondták ki, már Faris és Pratt is tovább lépett. A színésznő a 48 éves Michael Barrett operatőrrel jár, míg exe Arnold Schwarzenegger lányát, Katherine-t hódította meg.