Dakota Johnson hercegnős ruhában tündökölt

 

Filmje premierjén minden szem rá szegeződött.

A Szürke ötven árnyalata sztárja, Dakota Johnson lélegzetelállítóan nézett ki új filmje, a Húzós éjszaka az El Royale-ban premierjén, köszönhetően a rózsaszín Gucci ruhának, melynek nem csak spagetti pántjait, de a szoknyáját is számtalan kristály díszítette. Ami szintén vonzotta a tekintetett, az a színésznő túlméretezett David Webb fülbevalója volt, mert tökéletessé tette a hercegnős szettjét.

Dakota Johnson (Fotó: Getty Images/Jon Kopaloff)

Dakota Johnson (Fotó: Getty Images/Jon Kopaloff)

Dakota azzal a John Hammal játszik együtt a misztikus moziban, akivel állítólag tavaly többször is randevúzott a színésznő. Kapcsolatuk azonban nem volt hosszú életű, a premierre sem együtt érkeztek. Dakota jó pár hónapja már Chris Martinnal, a Coldplay zenekar frontemberével alkot egy párt, Johnt pedig júniusban January Jones színésznővel látták több alkalommal is, bár eddig egyikük sem ismerte el a kapcsolat létét.

Dakota és Chris románca azonban egyre komolyabb, már túl vannak a szülőkkel való találkozáson is, sőt, az énekes Gwyneth Paltrow-val közös gyermekei is megismerkedtek már a színésznővel. Eljegyzésről egyelőre szó nincs, de a múlt hónapban arról cikkeztek a lapok, hogy a pár ugyanolyan tetoválást csináltatott magának.