Ashton Kutcher elütött egy fiút, de megúszta egy szelfivel

 

A színész először el sem akarta hinni, hogy a srác csak ezt szeretné kárpótlásként.

Ashton Kutcher szerda délután véletlenül elütött egy 19 éves srácot. A bébiszitterként dolgozó Leo Marenghi éppen rollerrel gurult el a Sunset Bronson Stúdió előtt, ahonnan pedig a színész hajtott ki fekete Teslájával. Az ütközés hatására a fiatalember kirepült az út közepére, viszont csodával határos módon csupán a térdét horzsolta le.

“Épp a gyerekekért mentem az iskolához, amikor Ashton kihajtott a stúdióból. A földön feküdtem, amikor felálltam, láttam, hogy ő száll ki a kocsiból. Nagyon kedves volt, de látszott rajta, hogy aggódik. Megkérdezte, hogy jól vagyok-e, én mondtam, hogy igen, majd pedig visszakérdeztem, hogy csinálhatnánk-e egy közös képet” – nyilatkozta az elütött srác.

Leo szerint Ashton meg volt döbbenve, hogy ebben a szituációban csak egy szelfit szertetett volna kárpótlásként, melyet saját lelkiismeretével magyarázott. Szerinte a rollerrel nem igazán volt észrevehető, kicsit a saját hibájának érezte a balesetet. Eszébe sem jutott, hogy jogi lépéseket tegyen.