Látványosság lett a norvég királyné gyerekkori otthona

 

Évtizedekkel ezelőtt ez volt a ma már királyi pár egyetlen menedékhelye.

Skanzenbe került Szonja norvég királyné gyermekkori háza, a frissen felújított épület hétfőn nyílt meg a nagyközönség előtt abból az alkalomból, hogy aranylakodalmát ünnepli szerdán a királyi pár, Harald és Szonja.

Det Norske Kongehus (@detnorskekongehus) által megosztott bejegyzés,

Az 1930-as években épült faházat 2016-ban szállították a lillehammeri Maihaugen szabadtéri múzeumba, ahol átfogó felújításon esett át. A skanzen szakemberei úgy rendezték be a házat, ahogy 1935 és 1968 között nézett ki, amikor a későbbi királyné ott lakott. “Olyan, mintha hazajönnék, ugyanolyan érzés fog el benne, mint amikor ott laktam” – mondta a 81 éves királyné a norvég tévének.

Szonja szülei ruházati kereskedelemmel foglalkoztak Oslóban, és számukra épült a ház. A kockaformájú faépület jellegzetes példája kora funkcionalista stílusának.

Amikor Szonja 1959-ben megismerkedett Harald trónörökössel, még elképzelhetetlen volt, hogy a királyi család egy tagja közrendű személlyel kössön házasságot. A pár ezért csak titokban találkozhatott, és a szülői ház egyike volt annak a kevés helynek, ahol láthatták egymást. “A ház menedékhely volt a számunkra” – mondta a köztévében a királyné.

Szonja királyné és Harald svéd király. ( Fotó: Getty Images)

Szonja királyné és Harald norvég király. (Fotó: Getty Images/Julian Parker)

Harald apja, V. Olaf király csak kilenc év után egyezett bele a házasságba. Ikonikus kép lett a fotó, amelyen a pár kilép a házból az eljegyzés után.

Amikor Szonja 1968. augusztus 29-én végül frigyre lépett a trónörökössel, ő volt a modern világban az első polgári származású nő, aki egy királyi sarjhoz ment hozzá Európában.