Elhunyt Aretha Franklin

 

Aretha Franklin az egyik legtöbb lemezt eladó énekesnő a világon, világszerte 75 millió korongját vásárolták meg, tehetségét pedig tizennyolc Grammy-díjjal jutalmazták.

Aretha Franklin, a soul királynője 76 évesen elhunyt detroiti otthonában.  A művész halálát hasnyálmirigyrák okozta. A családja által az AP amerikai hírügynökséghez eljuttatott közlemény szerint Franklin helyi idő szerint csütörtökön délelőtt 9.50-kor hunyt el.

“Az élet egyik legsötétebb pillanatában nem találjuk a megfelelő szavakat, amely leírhatná szívünk fájdalmát. Családunk matriarcháját és szikláját veszítettük el. Gyermekei, unokái, unokaöccsei, unokahúgai és unokatestvérei iránti szeretete nem ismert határokat” – fogalmaztak rokonai a közleményben.

Aretha Franklin. Fotó: MTI/EPA

Aretha Franklin (Fotó: MTI/EPA)

A legendás énekesnőről hétfőn érkezett a hír, hogy súlyos beteg, és csak napjai vannak hátra, ezért az egész családja odautazott, hogy az utolsó pillanatokat vele töltsék. A rokonok akkor arra kérték az énekesnő rajongóit, hogy tartsák tiszteletben magánszférájukat ebben a nehéz időszakban, és imádkozzanak, mert itt már csak ez segíthet.

A Respect, a Natural Woman, és az I Say a Little Prayer előadója tavaly már közölte a közönségével, orvosai kérésének eleget téve, hogy az lesz az utolsó éve a színpadon.

Aretha Franklin tavaly augusztusban lépett utoljára a közönsége elé a philadelphiai Mann Centerben, novemberben pedig még elfogadta Elton John felkérését, és énekelt jótékonysági gáláján.

Korán belecsöppent a zene világába

Franklin már tinédzser évei végére professzionális előadó és képzett zongorista volt, húszas évei közepén szupersztárként ünnepelték, és kétség sem férhet hozzá, hogy kora legnagyszerűbb populáris énekese volt. Mezzoszoprán hangja több oktávban szólalt meg. Prédikátor lányaként támadt fel benne a gospel iránti szenvedély. Kifinomult és különleges ízléssel adta elő számait, s bátran öntötte felszabadító dalokba saját fajdalmait is.

Sok száz felvétele készült, és fél évszázad alatt többtucatnyi dala szerepelt a toplistákon, köztük 20 első helyen végzett az r’n’b  toplistán. A hírnevét számos olyan dal alapozta meg, amelyek a hatvanas évek végén kerültek a toplisták élére, mint a You Make Me Feel Like A Natural Woman, a Chain  of Fools vagy a Respect.

Zenei karrier

Felvételei sok millió példányban keltek el, a zeneipar nem győzte eléggé elismerni tehetségét. 18 Grammy-díjat nyert, és 1987-ben az első nő lett, akit beiktattak a Rock and Roll Hírességeinek Csarnokába. Énekes kollégái meghajoltak kiválósága előtt, a politikai és polgári vezetők egyenrangú partnernek tekintették.

Martin Luther King is a barátja volt, 2011-ben énekelt is a polgárjogi vezetőnek szentelt megemlékezésen. Fellépett Barack Obama, Bill Clinton és Jimmy Carter amerikai elnökök beiktatási ünnepségén, és Rosa Parks polgári jogi harcos temetésén.

Elismert volt, amire a magánélete ráment  

Clinton a National Medal of Arts kitüntetést adományozta Franklinnek. George W. Bush pedig 2005-ben a legmagasabb rangú amerikai polgári elismeréssel, a Szabadság Elnöki Éremmel tüntette ki. Gyermekkorától küzdött a sztárság és magánélet problémáival. Menedzseréhez, Ted White-hoz ment hozzá, házasságuk 1961-től 1969-ig tartott. Sokan vélik úgy, hogy személyes életének válsága ihlette a Sweet Sweet Baby, Since You’ve Been Gone, a Think és az Ain’t No Way című dalok előadását.

Aretha Franklinnek 16 éves korára már két fia született, és később még kettő, egész életében küzdött a súlyával, családi gondokkal és pénzügyi nehézségekkel. Legismertebb producere, Jerry Wexler így is becézte: „titokzatos bánatok hölgye”.  1978-ban hozzáment a színész Glynn Turmanhoz Los Angelesben, de amikor apját egy rablótámadásban meglőtték, hazatért Detroitba, és 1984-ben bekövetkezett haláláig vele maradt. Abban az évben el is vált Turmantól.

Bár Detroitban nőtt fel és Smokey Robinson gyermekkori barátja volt, sohasem készített felvételt a Motown Records lemezcégnél.

Apja baptista tiszteletes volt

Aretha Louise Franklin 1942-ben született Memphisben. Apja, C. L. Franklin tiszteletes előbb Buffalóba, majd Detroitba költözött a családjával. Szülei házassága azonban tönkrement, ezért anyja visszatért Buffalóba. C. L. Franklin a maga korában a legjelentősebb baptista tiszteletesek közé tartozott. Többtucatnyi albumra vették fel szentbeszédeit és zenéit. Olyan gospelsztárokat ismert, mint Marion Williams és Clara Ward, aki Aretha és testvérei, Carolyn és Erma mentora lett. Franklin alkalmanként egész pályafutása során fellépett a detroiti New Bethel-templomban, 1987-ben készült One Lord One Faith One Baptism című albumát teljes egészében ott vették fel élőben. Legismertebb gospelfelvétele 1972-ben készült: az Amazing Grace Grammy-díjat is kapott.

Aretha nyolcévesen kezdett zongorázni, s később a zongora legtöbb munkája dzsesszes eleme lett. Dalszerzéshez is használta. „A zene az én dolgom, ez az, ami vagyok. Hosszú ideje benne élek. Továbbra is énekelni fogom: What you want, baby I got it (Amit akarsz, bébi, megkaptam). Csupa öröm az egész” – nyilatkozta 2008-ban az AP hírügynökségnek Aretha Franklin.