Kiderült, mi okozta a Superman-filmek sztárjának halálát

 

Margot Kidder lánya hozta nyilvánosságra a halottkémi jelentést.

Öngyilkosság okozta Margot Kidder amerikai színésznő májusi halálát – közölte lánya, Maggie McGuane.

Margot Kidder és Christopher Reeve 1977-ben. Fotó: Getty Images

Margot Kidder és Christopher Reeve 1977-ben. (Fotó: Getty Images)

Kidder, akinek legismertebb szerepe Lois Lane volt, a Christopher Reeve alakította Superman barátnője a ’70-es és ’80-as években, május 13-án 69 éves korában halt meg montanai otthonában. Kidder menedzsere, Camilla Fluxman Pines akkor azt mondta, hogy a színésznő álmában hunyt el.

A helyi halottkémi szakértő szerdán kiadott jelentése szerint “Kidder halálát saját kezűleg bevett gyógyszer-, valamint alkohol-túladagolás” okozta. A színésznő lánya az AP hírügynökségnek adott telefonos interjúban elmondta, már akkor tudatában volt annak, hogy anyja öngyilkosságot követett el, amikor a hatóságok elvitték őt Kidder Yellowstone Park mellett otthonába.

Margot Kidder, Emmy-díjas színésznő. Fotó: Getty Images

Margot Kidder, Emmy-díjas színésznő. (Fotó: Getty Images)

“Nagy megkönnyebbülés, hogy kiderült az igazság. Fontos, hogy nyitottak és őszinték legyünk, hogy ne vetüljön az ügyre a szégyen árnyéka” – mondta.A színésznő a kilencvenes évek közepén idegösszeomlást kapott, amelyet súlyosbított egy autóbalesete, ami miatt két évig tolószékbe kényszerült és eladósodott. Később megállapították, hogy bipoláris rendellenességben szenved. Sokáig nem kapott szerepet, ám végül sikerült visszatérnie olyan tévésorozatokban, mint a Smallville és az L Word, továbbá a Broadwayn is fellépett a Vaginamonológok című darabban 2002-ben.

1975-ben játszott George Roy Hill A nagy Waldo Pepper című filmjében, amelynek főszerepét Robert Redford alakította, 2014-ben pedig feltűnt az R.L. Stine’s The Haunting Hour című thrillersorozatában, amelyért Emmy-díjat is kapott.