Térfigyelő kamerán George Clooney frontális ütközése

 

A színésznek az volt a szerencséje, hogy viszonylag kis sebességgel haladt.

Mint kedden megírtuk, motorozás közben balesetet szenvedett George Clooney hollywoodi filmsztár Szardínia szigetén. A La Nuova Sardegna című helyi újság szerint az 57 éves színész A 22-es csapdája forgatásra tartott motorjával kedd délelőtt, amikor Costa Corallina közelében elütötte egy autó.

A balesetet egy térfigyelő kamera is rögzítette, mely azóta bejárta az internetet. A videón látszik, ahogy a motor kormánya a magasba repül, majd betöri az autó szélvédőjét. A nyaraló övezetben hirtelen irányt váltó gépjárművet egy motoros sikeresen kikerült, George azonban frontálisan ütközött vele, aki lerepült járművéről. Nagy szerencséje volt, hisz kis sebességgel haladt, ráadásul reggel a forgalom sem volt nagy.

George Clooney. Fotó: SIPA

George Clooney. Fotó: SIPA

A helyi lapok értesülései szerint a sofőr segítőkész volt Clooney-val és megvárta vele, míg kiérkeztek a mentők. Azután a sztárt az olbiai John Paul II kórházba szállították, medence zúzódás, kar- és lábsérülései miatt. Felesége, Amal Clooney azonnal a kórházba sietett, majd a belső sérülést kizáró CT-vizsgálat után két órával később rendőri kísérettel távoztak.

Clooney állítólag 20 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, így nem tudni, hogy csúszik-e sorozatának, A 22-es csapdájának a forgatása. A Joseph Heller regényéből készülő, hat részből álló minisorozatnak ő a rendezője, producere és egyik szereplője is.