Kitálalt az NCIS színésznője - emiatt hagyta ott 15 év után a sorozatot

 

Pauley Parrette nem biztos benne, hogy helyesen cselekszik, de kollégáit meg szeretné védeni.

Tavaly ősszel Twitter oldalán jelentette be az Abbyt alakító Pauley Perrette, hogy 15 év után otthagyja az NCIS csapatát. A 49 éves színésznőben egy évig érlelődött az elhatározás, az okokról azonban hallgatott.

Pauley Parrette. Fotó: Getty Images

Pauley Parrette. Fotó: Getty Images

Pauley azonban úgy érezte, nem titkolhatja el, ami a vele történt, így közösségi oldalán sejtelmes posztban vallotta be, hogy az évek alatt többször is inzultálták, bár ennek milyenségét és a férfi nevét a stáb érdekében nem osztotta meg a világgal.

“Talán rosszul teszem, hogy nem árulom el a teljes történetet, de úgy érzem, hogy meg kell védenem a kollégákat, az állásaikat. De milyen áron is? Nem tudom, de azt igen, hogy jól akarok cselekedni. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a megfelelő döntés egy bűntett esetén.” – olvasható a színésznő posztjában, mely nem igazolja az első pletykákat, miszerint az NCIS stábjából zaklatta valaki.

Akárkiről is legyen szó, közeli kollégáról, a produkcióban dolgozó egyéb munkatársól, Pauley-t nagyon felzaklatta az eset, melyhez hasonlót eddig nem tapasztalt karrierje során.

“Most már tudom, milyen érzés. Mert ezúttal rólam van szó! Legyen az iskola vagy munkahely, ez félelmetes. Így eljöttem. Semmi nem ér többet a biztonságotoknál! Mondjátok el valakinek!”

A CBS csatorna sem hallgatott sokáig a megjelent posztok után, közleményben erősítették meg, hogy Parrette úgy egy éve megkereste őket aggodalmaival, amit kivizsgáltak és amit közösen meg is próbáltak orvosolni. A csatorna elkötelezte magát a biztonságos munkakörnyezet mellett, melynek hangsúlyozásán kívül egyéb részletet ők sem osztottak meg a nyilvánossággal.