Megható felvételen Chris Evans és kutyusa első találkozása

 

A filmsztár azonnal tudta, hogy őt viszi majd haza a menhelyről.

Ez “szerelem” volt első látásra! A Marvel-mozik Amerika kapitányát egy tüneményes mentett kutyus vigasztalja, miután véget ért kapcsolata a bűbájos Jenny Slate-tel.

Chris Evans közösségi oldalán osztotta meg azt a videót, amikor először találkozott Dodgerrel. Az ebet egyébként nem mostanában fogadta örökbe, időről-időre tölt fel róla tüneményes videókat, azonban a háziállatok világnapja alkalmából egy eddig sosem látottat is megosztott rajongóival.

“A pillanat, amikor találkoztunk. Erősen próbálkozott nyugton maradni, miközben nagyon is szeretett volna kijutni. Rögtön tudtam, hogy haza kell vinnem magammal, és rögzítettem ezt a videót, hogy örökké emlékezzünk az első sziára. A mentett kutyusok a legjobbak!” – írta a 36 éves színész.

Chris 2011-ben öltötte először magára a Marvel képregények egyik legkedveltebb alakjának, Amerika kapitánynak a szerepét, azonban az egyenruha és a pajzs hamarosan szögre kerül. A New York Times legújabb cikke szerint a filmsztár még szerepel a Bosszúállók: Végtelen háború első és a 2019-ben érkező második részében, aztán azonban búcsúzik az univerzumtól.