Renee Zellweger szakasztott Judy Garland ezen a hihetetlen fotón

 

A színésznő egy önéletrajzi dámában személyesíti meg a filmszínésznőt, aki életének 47 évéből 45-öt a reflektorfényben töltött.

Renee Zellweger játssza Judy Garlandot a róla készülő Judy című önéletrajzi ihletésű moziban, az első kép pedig, ami kiszivárgott az átmaszkírozott Reneeről egészen döbbenetes. Rá sem ismerni, olyannyira hasonlít az 1969-ben elhunyt dívára.

 

Az amerikai színésznő most 48 éves, így a fotón látható barna, pixie parókának és a korabeli ruhának hála nem csak külsőben, de korban is tökéletes a szerepre. A film forgatókönyve szerint az Óz a csodák csodája után harminc évvel veszi fel a fonalat és a nyugtatótúladagolásban meghalt Judy 1968-as utolsó koncertsorozatát mutatja majd be.

Judy Garland 1960 körül a színpadon. Fotó: Getty Images

Judy Garland 1960 körül a színpadon. Fotó: Getty Images

A The Hollywood Reporter értesülései szerint leghíresebb szerepéért rajongóknak sem kell csüggedniük, a klasszikus néhány dala, mint például a “Somewhere Over the Rainbow” is felcsendül majd a filmben. A produkció forgatása a napokban kezdődött el, de egyelőre még nem tűzték ki a premier dátumát.