Blake Lively megmutatta fantasztikus alakját 27 kilós fogyása után

 

Összesen ennyit szedett fel második terhessége alatt, de ennek ma már nyoma sincs.

Blake Lively első csemetéje, James 2014 decemberében jött világra, de két hónappal később már élete legjobb formáját hozta A zátony című moziban. Aztán megszületett a kis Ines 2016 szeptemberében és pár hónappal később megint csak szűk estélyikben gálázott.

Blake Lively 2016 júniusában. Fotó: Getty Images

Blake Lively 2016 júniusában. Fotó: Getty Images

Azonban a második terhessége alatt felszedett teljes 27 kilótól mostanra sikerült csak megszabadulnia, a végeredményről pedig Instagram oldalán számolt be.

“Kiderült, hogy interneten böngészve és azon siránkozva, hogy miért nem nézek ki úgy, mint egy bikini modell, nem lehet a terhesség alatt felszedett 27 kilótól megszabadulni. Köszönöm Don Saladino, hogy ismét formába hoztál. Tíz hónap hízás, tizennégy hónap ledolgozás. Nagyon büszke vagyok!” – írta az edzése után készült fotó alá a színésznő.

Blake Lively (@blakelively) által megosztott bejegyzés,

Mivel Blake terhessége utolsó hónapjaiban nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, nem tudjuk, hogyan mutathatott, de biztosak vagyunk benne, hogy a legnagyobb részétől azelőtt megszabadult, hogy ismét a reflektorfénybe lépett.