A vonzó Irina Shayk úgy vonult a kifutón, ahogy még soha

 

Nem, nem a szűk bőr kezeslábasa volt a legnagyobb attrakció.

A New York-i Divathét egyik legizgalmasabb show-ját Philipp Plein hozta össze, akinek futurisztikus kapszula kollekciójának darabjait többek között Irina Shayk mutatta be.

Irina Shaik nagy belépője a New York-i Divathéten. Fotó: Getty Images

Irina Shaik nagy belépője a New York-i Divathéten. Fotó: Getty Images

A topmodell, akinek tavaly márciusban született meg kislánya Bradley Coopertől, fantasztikusan mutatott a divattervező kezeslábasában, azonban még ettől is nagyobb attrakció volt, hogy egy űrhajóból lépett a kifutóra, majd egy közel kétméteres robottal kézen fogva vonult rajta végig.

Az egész filmszerű volt. Fotó: Getty Images

Az egész filmszerű volt. Fotó: Getty Images

“A saját bemutatód, olyan akár egy boldog temetés. Keményen dolgozol hónapokig, hogy összerakd a show-t, aztán abban a pillanatban, hogy bemutatod a közönségnek, el is temeted, hiszen rögtön el is kell kezdeni a munkát a következőn.” – nyilatkozta Plein az UFO ihletésű bemutatója után.

A műhóval borított színpadnak köszönhetően az egész kifejezetten filmszerű volt, olyan, amit a divatrajongó közönség viszont bizonyára sokáig nem fog elfelejteni.