Izraeli választások – Netanjahu egységkormány megalakítását javasolta Ganznak

 

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, a kormányzó jobboldali Likud párt elnöke "széles egységkormány" megalakítására tett javaslatot csütörtökön Beni Ganznak, az ellenzéki centrista Kék-fehér párt elnökének.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, a jobboldali Likud párt vezetője, Reuven Rivlin államfő és Beni Ganz, az ellenzéki centrista Kék-fehér párt vezetője (Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)

Netanjahu szerint a szavazók azt várják tőlük, hogy felelősen viselkedjenek és együttműködjenek. A keddi előrehozott parlamenti választások nyomán kialakult patthelyzetre utalva hozzátette, ellenzi, hogy harmadszor is választásokat tartsanak az idén.

“Még ma széles egységkormányt kell alakítanunk” – üzente riválisának. Ganz egyik legfőbb ígérete ugyanakkor az volt, hogy nem lép be olyan kormányba, amelyet Netanjahu vezet.

A választásokon sem a jobb-, sem a baloldal nem szerzett többséget, és nem tud egyedül kormányt alakítani. A szavazatok 99 százalékos feldolgozottsága szerint a Kék-fehér pártnak 33, a Likudnak pedig 31 képviselője lesz a 120 fős kneszetben.

Ganz liberális nemzeti egységkormányt akar, amelyet ő vezet

Beni Ganz, a Kék-fehér centrista párt elnöke bejelentette csütörtökön, hogy széles alapokon nyugvó, liberális nemzeti egységkormány létrehozására törekszik, amelyet ő vezet.

A keddi előrehozott választásokon legtöbb, 33 mandátumot szerző centrista Kék-fehér párt elnöke újságíróknak nyilatkozva mondta ezt Jeruzsálemben.

Mint fogalmazott, nemzeti egységkormányt nem lehet „politikai blokkokkal és trükkökkel” létrehozni. A pártvezető Benjámin Netanjahu miniszterelnök javaslatát bírálta, amely szerint az ő vezetésével jönne létre egységkormány, és a jobboldali-vallásos tömbje tárgyalna más pártokkal, köztük a Kék-fehér párttal a kormány megalakításáról.

Ganz válaszára reagálva Netanjahu azt mondta, hogy meglepte és csalódást okozott neki az elutasítás.

Móse Jaalon, a Kék-fehér párt vezető politikusa Benjamin Netanjahuval kapcsolatban az egységkormányról kijelentette: „vele nem fog menni”, mert személye árt a Likudnak, a nemzeti tábornak, Izraelnek. Jaalon felszólította a kormányfőt, hogy vonuljon vissza.

„Nem nyűgözött le bennünket Netanjahu jobboldali pártokkal kötött megállapodása, melynek nincs jogi ereje, és bármelyik fél bármikor kiléphet belőle” – tették hozzá a csütörtök reggel aláírt jobboldali vallásos tömb egyezségére utalva, amely szerint az aláíró pártok csakis Netanjahu vezetésével és közösen vesznek részt az új kormánykoalícióban.

Jaír Lapid, a Kék-fehér párt második embere Twitter-üzenetben leszögezte, hogy csak akkor lesz egységkormány, ha Netanjahu visszavonul. Lapid közölte, hogy pártja kormányt alakítana mindenkivel, aki úgy gondolja, hogy „eljött a polgári házasság ideje”, meg kell szüntetni a boltok szombati nyitva tartását tiltó törvényt, támogatja a szombati közösségi közlekedést, aki a korrupció ellen van, valamint meg akarja változtatni a választási törvényt úgy, hogy „ne lehessen háromhavonta választásokba rángatni” az országot.

Avigdor Liberman, az Izrael a Hazánk párt vezetője, Benjámin Netanjahu egykori szövetségese, jelenlegi politikai ellenfele lett a keddi választások után a jobb- és a baloldali tömb között a mérleg nyelvének szerepét betöltő politikus. Felszólította Netanjahut, hogy üljön le vele és Beni Ganz-cal, és hozzanak létre egy széles, liberális nemzeti kormányt Izrael jövője érdekében.

Névtelenül nyilatkozó Likud-vezetők a Jediót Ahronót című újsággal csütörtökön azt közölték, hogy a Likud magas rangú politikusai csak akkor fognak Netanjahu ellen fordulni, ha kudarcot vall a kormányalakítással.