Trócsányi: Nagy megtiszteltetés a szomszédság- és bővítéspolitikai portfólió

 

Nagy megtiszteltetésnek nevezte kedden Trócsányi László mind maga, mind Magyarország számára, hogy a szomszédság- és bővítéspolitikai tárcát kapta Ursula von der Leyentől, az Európai Bizottság megválasztott elnökétől.

„Az európai parlamenti meghallgatásom során hangsúlyozni fogom, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a felelősségteljes feladatnak teljes mértékben eleget tudjak tenni” – írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a magyar biztosjelölt, hozzátéve, hogy örömmel értesült a bejelentésről.

Rámutatott, hogy munkája során nagymértékben támaszkodni kíván azokra a tapasztalataira, amelyeket a diplomáciában, illetve a nemzetközi jogi közösségben szerzett.

„Mind a bővítés, mind az európai szomszédságpolitika olyan kiemelt figyelmet érdemlő terület, amely kihatással van az európai polgárok mindennapjaira” – közölte. Az Európai Bizottság megválasztott elnöke kedden jelentette be, hogy kinek milyen feladatot szán az új brüsszeli testületben.

A meghallgatások szeptember végén kezdődnek az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságaiban. A végleges összetételt tükröző listáról várhatólag októberben szavaz a képviselő-testület. Végül a tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács nevezi ki minősített többséggel a bizottságot.