Az EU nem ismeri el az orosz választások eredményét Krímben

 

Az Európai Unió nem ismeri el az Oroszország által Ukrajnától illegálisan elcsatolt területeken vasárnap tartott helyhatósági választások jogosságát és eredményét – jelentette ki Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője rövid nyilatkozatában hétfőn.

Az uniós főképviselő hangsúlyozta: bárkiket is választottak meg, az unió nem ismeri el azokat az Ukrajnához tartozó területek lakóinak képviselőjeként.

Az EU határozottan elítéli a Krím félsziget és Szevasztopol nemzetközi jogot sértő, illegális orosz annektálását, és továbbra is támogatja Ukrajna területi egységét és önállóságát – tette hozzá.

Oroszországban vasárnap 16 régió vezetőjét, 13 regionális törvényhozás képviselőit, 22 adminisztratív központ önkormányzati képviselőit és 3 központ vezetőjét választották meg, valamint a parlamenti alsóház négy egyéni választókörzetében tartottak pótválasztást, és mintegy ötven referendumot is megrendeztek.

Emellett a krími parlament, illetve helyi települési tanácsok tagjait választották meg az Ukrajnától 2014-ben Oroszország által önkényesen elcsatolt félszigeten.