Meghívja Zelenszkijt a nácizmus feletti győzelem 75. évfordulójára a Kreml

 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hamarosan meghívót kap a nácizmus felett aratott győzelem 75. évfordulójának jövő májusban tartandó moszkvai megünneplésére – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója újságíróknak pénteken Moszkvában.

Usakov szerint eddig 17 ország vezetői fogadták el az invitálást. Konkrétan Franciaországot, Kubát, Indiát, Csehországot, Venezuelát, Fehéroroszországot, Örményországot, Moldovát és Szerbiát nevezte meg. Közölte, hogy a Független Államok Közösségének több tagja is pozitív választ adott a meghívásra.

Beszámolója szerint Donald Trump amerikai elnököt is várják az eseményre, de Washington még nem válaszolt, hogy elfogadja-e az invitálást. Usakov a hónap folyamán korábban azt mondta, hogy Boris Johnson brit miniszterelnököt és Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt is meghívták.

A 70. évforduló 2015. május 9-én megrendezett moszkvai megünnepléséről a Krím félsziget 2014-ben történt elcsatolása és a délkelet-ukrajnai orosz beavatkozás miatt a nyugati vezetők távol maradtak.

Angela Merkel német kancellár is csak másnap látogatott az orosz fővárosba, hogy Vlagyimir Putyin elnökkel tárgyaljon, és részt vegyen a háború áldozatairól való megemlékezésen.

A második világháború kitörésének vasárnap esedékes 80. évfordulója alkalmából megtartandó vasárnapi lengyelországi megemlékezésre Putyin nem kapott meghívást.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő az orosz kollégája iránti szolidaritásból távol marad, Donald Trump amerikai elnök pedig az Egyesült Államok keleti partját fenyegető hurrikánveszélyre hivatkozva Mike Pence alelnököt küldi el maga helyett.

Usakov egyébként pénteken azt mondta, hogy „bizonyos fokú haladás” mutatkozik a fogva tartott személyek Oroszország és Ukrajna közötti kicserélésének kérdésében. A kérdést nagyon fontosnak nevezte az ukrajnai rendezés általános légköre szempontjából.

A nap folyamán korábban az ukrán médiában az hír terjedt el, hogy a csere még pénteken fog megtörténni, amit az ukrán államfő hivatala és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) is hivatalosan cáfolt.

Az orosz médiába kiszivárgott értesülések szerint a felek hetek óta egyeztetnek a cseréről, amely mindkét oldalról több mint 30 személyt fog érinteni. A kiszivárogtatások szerint az eljárás érinti a tavalyi kercsi incidens során foglyul ejtett 24 ukrán tengerészt is.

Usakov bejelentette, hogy az ukrajnai rendezés érdekében létrehozott „normandiai négyek” formátum hétfői berlini szakértői szintű tanácskozásán Moszkvát Vlagyiszlav Szurkov elnöki tanácsadó fogja képviselni.

Csütörtökön Vlagyimir Putyin német kezdeményezésre telefonon egyeztetetett Angela Merkel német kancellárral a tervezett orosz–ukrán–német–francia csúcstalálkozó ügyében, amelyet Emmanuel Macron francia államfő korábbi bejelentése szerint szeptemberben készülnek tető alá hozni.

Berlini közlés szerint a német és az orosz vezető egyetértett abban, hogy a négyoldalú csúcstalálkozó elősegítheti a minszki megállapodások valóra váltását. A felek emellett hangsúlyozták, hogy fel kell gyorsítani az orosz–ukrán gáztranzit-megállapodásról szóló tárgyalásokat.

A Kreml tájékoztatása szerint Putyin fontosnak nevezte „normandiai négyek” következő csúcstalálkozójának alapos előkészítését, annak érdekében, hogy azon konkrét és pozitív eredményeket lehessen elérni.

Az új összetételű ukrán parlament összeülése és az új ukrán kormány kinevezése alkalmából az orosz külügyminisztérium állásfoglalást adott ki, amelyben kifejezte reményét, hogy az ukrán politikusok új nemzedéke felelősségteljesebbnek és megfontoltabbnak bizonyul majd, mint az előző rendszer képviselői, akiket az ország polgárainak jelentős része elutasított.

Az orosz diplomáciai tárca szerint az új ukrán vezetést a gyakorlati lépései és az eredményei alapján kell majd megítélni.