Könnygázzal oszlatta szét a rendőrség a hongkongi tüntetőket

 

Könnygázzal oszlatta szét a hongkongi rendőrség a kormányellenes tüntetőket, akik egy rendőrőrs közelében emeltek barikádot szombaton, gyújtópalackokkal és kövekkel dobálták a rendőröket.

Ezrek gyűltek össze a rendőrőrs közelében egy felvonulás után, hogy a szigorúbb hatósági megfigyelést lehetővé tévő intézkedések ellen tiltakozzanak. A megmozdulás résztvevői hőségben és szmogban vonultak a Kvun Tong körzetet átszelő útvonalon, majd úgy döntöttek, hogy nem mennek el a felvonulás eredeti céljáig, hanem megállnak a Ngau Tau Kok rendőrőrsnél.

Itt több tiltakozó barikádot emelt, illetve téglákkal, kövekkel és gyújtópalackokkal dobálta meg a biztonságiakat, akik könnygázt vetettek be, hogy kiszorítsák őket a helyszínről. Tíz napja nem fordult elő, hogy rendőröknek könnygázt kellett bevetni tüntetők ellen, akik hetek óta demonstrálnak Hongkongban.

Megfigyelők attól tartanak, hogy további összetűzések történhetnek a tüntetők és a rendőrök között.

A szervezők azért választották Kvun Tongot, mert az egyik első olyan hongkongi körzet, ahol „okos CCTV” kamerákat használnak – mondta el az egyik tüntető.

A felvonuláson szintén részt vevő Ray Chan képviselő szerint sokan attól tartanak, hogy a hongkongi kormány – Kínához hasonlóan – a lakosság megfigyelésére akarja használni ezeket a biztonsági kamerákat.

A CCTV kamerák által készített felvételeket a múltban is használták bizonyítékként az aktivisták elleni eljárások során.

A különleges közigazgatási státuszt élvező Hongkongban immár tizenkettedik hete zajlanak tüntetések, amelyeket eredetileg az azóta már felfüggesztett, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltott ki. A több alkalommal milliós tömeget vonzó megmozdulások fokozatosan egyre inkább a Peking által támogatott kormányzat ellen fordultak.

A demonstrálók a törvénytervezet végleges visszavonásán kívül immár egyebek mellett Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását, valamint a rendőrök tüntetőkkel szembeni akcióinak kivizsgálására hivatott független bizottság megalakítását követelik.

A mintegy 7 millió lakosú város 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az „egy ország, két rendszer elve alapján bizonyos demokratikus jogokat élvez. Az elmúlt években azonban sok hongkongi aggodalommal figyeli, ahogy Peking egyre növeli a befolyását a városban, és egyúttal csorbítja az ott lakók szabadságát. A vitatott törvénytervezet a növekvő pekingi befolyás jelképévé vált.