Politico: Külföldi diplomaták Trump győzelmére számítanak a 2020-as választásokon

 

A lap mintegy 20 külföldi diplomatával és elemzővel folytatott beszélgetéseket, és ezek alapján megállapította: elsöprő többségük arra számít, hogy Trump további négy évig a Fehér Házban marad. Nem egy diplomata még a második Trump-kormány tagjainak összetételét is latolgatta.

Erről a témáról nincs megbízható tudományos felmérés, de külföldi tisztségviselők a diplomácia szabályai miatt nem is vennének részt ilyen jellegű felmérésben – jegyezte meg a Politico. Majd hangsúlyozta, hogy a megkérdezettek közül senki nem akarta még csak felvetni sem, hogy Trump elveszíti a választásokat. Ehelyett Donald Trump és kormányzata előnyeit hangoztatták.

A diplomaták és az elemzők Trump várható győzelmének három elemét említették: ő a hivatalban lévő elnök, az amerikai gazdaság igen erős és a demokratáknak nincs olyan határozott jelöltje, aki kihívást intézhetne ellene.

A Politico szerint az elnökválasztás eredményével kapcsolatos várakozások befolyásolhatják azt is, hogy az Egyesült Államok szövetségesei és ellenfelei hogyan viszonyulnak a Trumppal és az amerikai kormányzattal folytatott jelenlegi tárgyalásokhoz.

Míg Kína és Irán megpróbál kivárni, több külföldi tisztségviselő is arra figyelmeztet, oktalanság lenne arra számítani, hogy Trump veszít 2020-ban – írta a lap. Hozzátette: a megkérdezettek azzal is érveltek, hogy amennyiben Trump mégis veszítene 2020-ban, politikája és nézetei hosszú évekre meghatározhatják az Egyesült Államok külpolitikáját.