Guaidó szerint a hatalom fel akarja oszlatni a parlamentet

 

A magát Venezuela ideiglenes elnökének kikiáltó Juan Guaidó szerint az ország alkotmányozó gyűlése arra készül, hogy feloszlassa az ellenzéki többségű parlamentet, vagy előrehozza a csak 2021-ben esedékes választásokat – derül ki a politikusnak a közösségi médiában közzétett üzenetéből.

„Ez a gátlástalan rezsim arra készül, hogy törvénytelen módon megszabaduljon a venezuelai parlamenttől. Ezért hívják össze hétfőn az alkotmányozó gyűlést” – szögezte le az ellenzéki vezető, aki szerint a Nicolás Maduro elnök híveiből álló testület a törvényekkel szembemenve akar választásokat kiírni, vagy folytatja az ellenzék üldözését jogi eszközökkel.

A parlament az egyetlen olyan hatalmi szerv Venezuelában, amelyet 2015-ös elsöprő győzelmét követően az ellenzék ellenőriz. Az elnökhöz hű legfelsőbb bíróság viszont fokozatosan elvonta a törvényhozás jogköreit.

Az alkotmányozó gyűlést 2017-ben hívta életre Nicolás Maduro azzal a céllal, hogy megszövegezzék az ország új alkotmányát, aminek eredeti határideje idén augusztus, de egyelőre egyetlen erre vonatkozó javaslatot sem tettek közzé, és a testület megbízatását a jövő év végéig meghosszabbították. Az alkotmányozó gyűlés afféle párhuzamos parlamentként működik, azzal a különbséggel, hogy tagjai Madurót támogatják, és megválasztásukat számos nemzetközi bírálat érte.

Venezuela történetének egyik legsúlyosabb politikai és gazdasági válságát éli át. Az ország szinte egyetlen exportcikke a kőolaj, és az olaj árának pár évvel ezelőtti esése miatt az ország gazdasága összeomlott. A kormányzat szerint az Egyesült Államok az ellenzékkel közösen próbálja elszabotálni a venezuelai szocialista modell működését.