Vita van Németországban arról, hogy a bevándorlók miatt nő-e a bűncselekmények száma

 

A múlt héten a frankfurti pályaudvaron gyilkosság történt. Egy nőt és a gyermekét lökte vonat alá egy eritreai bevándorló, majd szerdán egy magát szíriainak valló migráns szúrt le Stuttgartban egy férfit – hangzott el a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő a műsorban elmondta, nem úgy tűnik, hogy a bevándorlásnak egyhamar vége lesz, hiszen azok az okok, amelyek ezt generálják, továbbra is fennállnak. Rengetegen érkeznek folyamatosan Európába, és sok ország támogatja is a bevándorlást, fogadják a bevándorlókat.

A statisztikai adatok szerint a Nyugat-Európában a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma megsokszorozódott az elmúlt két hónapban. Ami nagy probléma, hogy a média nem tájékoztatja megfelelően az embereket a bevándorlók bűncselekményeivel kapcsolatos hírekről – tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő.

A nyugat-európai emberek egyre nagyobb részéről az tapasztalható, hogy elege van a támadásokból, és konkrét intézkedéseket vár. Németországban idén körülbelül

7 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma idén,

ami 100-102 ezer ember ellen irányult.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász arról számolt be egy Die Weltben megjelent újságcikkről, amelyben idézik Joachim Hermann bajor belügyminisztert, aki szerint a német lakosság védtelen a bevándorlók erőszakos cselekedeteivel szemben, hiszen ahonnan jönnek a migránsok, ott a konfliktuskezelés elsődleges formája és automatikus módja az erőszak.

Statisztikai adatok alapján az is elmondható, hogy csak tavaly 40 ezren lépték át illegálisan Németország határát. Emiatt az országban, ha szövetségi szinten nem is, de tartományi szinten már megfogalmazták a hatóságok a határok lezárásának a fontosságát.

A Németországba történő bevándorlás gazdasági oldalával kapcsolatban megemlítendő, hogy a németek rengeteg pénzt költenek a migránsok integrációs, átképzési és szocializációs folyamataira. Ezeknek

a támogatásoknak azonban semmilyen hatása nincs.

Az egyik német konzervatív lap nem ért egyet a belügyminiszterrel – idézte fel Ifj. Lomnici Zoltán – amikor úgy fogalmaz a bevándorlókkal kapcsolatban, hogy a bűncselekmények azért történnek, mert a migráns férfiak nagy része egészen fiatal és túlteng bennük a tesztoszteron. Szerintük ami történik az csak szocializációs deficit, azonban Ifj. Lomnici szerint ki kell mondani, hogy itt nem arról van szó, hanem migránsterrorról.


A Kossuth Rádió Ütköző című műsora.