A szíriai hadsereg felmondja a tűzszünetet Idlíbben

 

A múlt héten megkötött tűzszünet felmondását jelentette be a Szíriai Arab Hadsereg (SAA) hétfői közleményben, megerősítve, hogy újrakezdi hadműveleteit az északnyugati Idlíb tartományban.

A tűzszünetet feltételekhez kötöttük, ezek azonban nem teljesültek” – áll a közleményben. A SANA szíriai hírügynökség korábban azt közölte, hogy a szíriai katonai parancsnokság azzal a feltétellel egyezett bele a tűzszünetbe, hogy Törökország teljesíti az idlíbi demilitarizált övezettel kapcsolatos megállapodásban rögzített kötelezettségeit. A megállapodás úgy szólt, hogy „a terroristák bandái húsz kilométerre visszavonulnak a feszültségmentesítési övezet határaitól, és kivonják onnan nehéz és közepes fegyverzetüket is” – közölte a múlt héten a hírügynökség a hadsereg egyik forrására hivatkozva.

A kormányerők és az Idlíbben tevékenykedő fegyveres ellenzéki csoportok csütörtökön állapodtak meg a tűzszünetben. A Reuters hírügynökség emlékeztet arra is, hogy bár a tűzszünet életbe lépése óta a térségben nem volt légi támadás, ágyúzásokat továbbra is jelentettek mindkét oldalról. Az SAA orosz segítséggel áprilisban indított offenzívát az északnyugati Idlíb tartomány és a mellette fekvő Hama ellen. E tartományok jelenleg nagyrészt a Haját Tahrír as-Sám (HTS) nevű iszlamista ernyőszervezet, illetve kisebb mértékben néhány Törökország által támogatott milícia ellenőrzése alatt állnak.

Damaszkusz nem titkolt célja az offenzívával az ország újraegyesítése Bassár el-Aszad elnök vezetése alatt. Az ENSZ adatai szerint az elmúlt három hónap során a kormányerők északnyugat-szíriai hadműveleteiben legalább 400 civil vesztette életét, és csaknem 440 ezer ember kényszerült otthona elhagyására.