Jelzésértékű, hogy Ursula von der Leyen az elsők között tárgyalt Orbán Viktorral

 

Európa markáns vezetőit fogadja, keresi fel első körben az Európai Bizottság (EB) nemrég megválasztott elnöke. Az, hogy Ursula von der Leyen Orbán Viktorral az elsők között tárgyalt, a magyar kormány szerepét még inkább kiemeli – mondta az M1 műsorában ifj. Lomnici Zoltán.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője az M1 Ma este című műsorában elmondta, ezek a vezetők Emmanuel Macron francia elnök, Pedro Sánchez spanyol, illetve Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Az, hogy Von der Leyen Orbán Viktorral az elsők között tárgyalt, a magyar kormány szerepét még inkább kiemeli, állapította meg.

A szakértő hozzátette: bár az új EB-elnök a horvát kormányfővel is találkozott, azt nem osztotta meg közösségi oldalán, ellenben az Orbán Viktorral való találkozását igen, ami azt jelzi, hogy egy

pozitív és messzire mutató egyeztetésként tekint rá a politikus.

Ursula von der Leyen számára kinyílt a politikai színtér, melyet felhasznál arra, hogy tájékozódjon, eközben pedig gesztusokat tegyen. Ebből a szempontból bizakodóak lehetünk, hiszen felénk gyakorlatilag máris tett egy gesztust. A gesztusokkal az európai embereknek, köztük természetesen a magyaroknak is visszanyerheti az Európai Unióba és az Európai Bizottságba vetett bizalmát, ezért is fontos, hogy nyisson a polgárok felé” – folytatta Lomnici.

Helyére kerül a migráció 

A szakértő úgy véli, az elmúlt hetekben Von der Leyen visszahelyezte a migráció kérdését az európai politikai közbeszédbe – oda, ahol annak jelenleg lennie kell – annak ellenére, hogy a politikai elit a liberális, zöld témákra próbálta helyezni a hangsúlyt. Ez megmutatja, hogy a német politikus

tisztában van az európai válsághelyzettel a migráció tekintetében.

Lomnici Zoltán szerint, ha megvalósul az a terv, mely szerint a belügyminiszterek kezébe kerül a migráció kérdése, megnő annak az esélye, hogy azokat a költségeket, vagy legalább egy részüket, melyeket Magyarország a határkerítés felépítésére és fenntartására fordított, megkapja. Az, hogy tagállami hatáskör marad-e a bevándorlás, az attól függ, hogy az Európai Bizottság az alapszerződés szerint jár-e majd el – magyarázta.

Értelmesebb vitákat vár Orbán Viktor 

Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy Orbán Viktor jó döntésként értékelte Ursula von der Leyen támogatását és eredményesnek találta a német politikussal való beszélgetést.Az új bizottsági elnökről kijelentette azt is: szenvedélyes meggyőződése, hogy az Európai Uniónak fenn kell maradnia, ezért ösztönszerűen utasít el minden olyan ügyet, amely távolítja egymástól a tagállamokat.

Orbán Viktor ezt magyar érdeknek is nevezte, hiszen „mi is azt szeretnénk, ha úgy tudnánk összehozni az Európai Unió különböző országait, hogy közben minden ország az maradhasson, ami, hogy Magyarország magyar ország maradhasson”. A kormányfő ezért a nehéz kérdésekben, például a klíma-, az energia-, a gazdaságpolitika vagy a migráció kérdésében is pragmatikus megközelítésre számít. Utóbbival kapcsolatban Orbán Viktor azt várja: a viták értelmesebbek lesznek a jövőben.