Beindult a politikai vita a lipcsei utcai harcok miatt Németországban

 

Azon vitatkoznak, hogy arányos volt-e a rendőri fellépés a szerda éjszakai lipcsei utcai harcok közben. Egy több száz fős agresszív tömeg egy szír illegális bevándorló kitoloncolását próbálta megakadályozni, emiatt alakult ki az összecsapás. Baloldali aktivisták szerint a rendőrség a felelős az erőszakért. Az is megosztja Németországot, hogy mi történjen azokkal a 12-14 év közötti – elvileg nem büntethető – bolgár származású fiúkkal, akik néhány napja megerőszakoltak egy 18 éves fiatal nőt – közölte az M1 Híradója.

Múlt pénteken egy erdős területen találták meg a 18 éves, értelmi fogyatékossággal élő áldozatot. A rendőrségi jelentések szerint brutálisan megverték, és többen is megerőszakolták, jelenleg kórházban ápolják.

Nem sokkal később kiderült, hogy öt bolgár állampolgárságú tinédzser, három 14 éves és két 12 éves támadta meg a lányt, akik családjaikkal néhány éve érkeztek Németországba. Az országos felháborodást csak fokozta, hogy az öt fiatal közül négyen szabadon távoztak, a legfiatalabbakkal szemben nem is indulhat büntetőeljárás. Kiderült, hogy a korábban is problémás fiatalokkal szemben tehetetlenek a hatóságok,

a gyermekvédelmi szakembereket például be sem engedték a lakásaikba.

A német hatóságoknak már régóta komoly fejfájást jelentenek a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények, és a migránsok által működtetett bűnszervezetek. A német sajtó úgy tudja, több német nagyvárosban, például Berlinben és Brémában, illetve Alsó-Szászország és Észak-Rajna-Vesztfália tartományokban több, egy-egy arab vagy kurd származású családhoz köthető úgynevezett klán működik. Ezek zsarolással, betöréssel, drogkereskedelemmel és egyéb bűncselekményekkel foglalkoznak.

Őrizetbe vették a Miri-klán vezetőjét

Szerda éjjel az egyik legnagyobb ilyen szervezet, a 2500 ismert tagból álló Miri-klán fejét vették őrizetbe. A libanoni származású Ibrahim Miri irányította Bréma alvilágát. Mint kiderült illegálisan tartózkodott az országban, 13 éve volt ellene érvényben kiutasítási határozat, amit azóta nem hajtottak végre. Az éjjel azonban több tucat kommandós álmában lepte meg a férfit, őrizetbe vették, helikopterrel Berlinbe szállították, majd egy bérelt repülővel

visszatoloncolták Libanonba.

Nem ment ilyen egyszerűen egy lipcsei kitoloncolás egy nappal korábban. Kedd éjjel egy szíriai migránst akartak a rendőrök őrizetbe venni, hogy Spanyolországba küldjék.

A rendőrök azonban előbb 30 békés tüntetővel, majd nagyon hamar mintegy 500 erőszakos, migránsokból, bevándorláspárti és baloldali civil aktivistákból álló tömeggel találták szembe magukat, akik kövekkel és üvegekkel támadtak az egyenruhásokra. Hajnali háromig tartott az utcai harc, amelynek a végén sikerült elfogni a migránst. A zavargásokban 11 rendőr megsebesült. A tartományi belügyminiszter elítélte a rendőrökre támadókat.

Vannak, akik a rendőröket bírálják

Migrációpárti szervezetek és politikusok azonban a rendőröket bírálják. Juliane Nagel, a lipcsei városi tanács baloldali képviselője szerint a hatóságok aránytalanul nagy erővel léptek fel a tüntetőkkel szemben.

A címlapfotó illusztráció.