Boris Johnson elsöprő győzelmét valószínűsíti egy új felmérés a brit miniszterelnök-választáson

 

A szombaton ismertetett legújabb felmérés szerint Boris Johnson volt brit külügyminiszter várhatóan elsöprő győzelmet arat a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási versenyében.

A 160 ezer fős párttagságnak hivatalosan szombaton kezdték kézbesíteni a szavazólapokat, de sok párttag már az elmúlt napokban megkapta és vissza is küldte az ívet, vagyis a szavazás gyakorlatilag már zajlik.

A menetrend szerint a párttagságnak két hete van arra, hogy Boris Johnson és Jeremy Hunt, jelenlegi külügyminiszter közül postai úton megválassza a Konzervatív Párt új vezetőjét, aki a következő brit miniszterelnök is lesz a távozó Theresa May utódjaként.

A győztes nevét július 23-án hozzák nyilvánosságra, a formális váltás várhatóan 24-én zajlik le.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov a The Times című konzervatív brit napilap megbízásából elvégzett, szombaton ismertetett új felmérésében kimutatta, hogy a Konzervatív Párt tagságának 74 százaléka Boris Johnsont támogatja, versenytársára, Jeremy Huntra 26 százalék készül voksolni.

Az 1119 fős reprezentatív választói csoport bevonásával elvégzett vizsgálat szerint a párttagok zöme egyértelműen eldöntötte, hogy kire akar szavazni: a megkérdezettek 82 százaléka mondta meglehetősen biztosra, hogy az általa jelenleg előnyben részesített jelöltre voksol, és csak 15 százalék jelezte, hogy esetleg hajlandó lenne megváltoztatni szavazási szándékát.

A kormányfői és pártelnöki tisztségért induló Boris Johnson volt külügyminiszter, a keményvonalas tory Brexit-tábor frontembere londoni kampányrendezvényén (Fotó: MTI/EPA/Neil Hall)

A kormányfői és pártelnöki tisztségért induló Boris Johnson volt külügyminiszter, a keményvonalas tory Brexit-tábor frontembere londoni kampányrendezvényén (Fotó: MTI/EPA/Neil Hall)

A felmérésbe bevont párttagok több mint háromnegyedét Boris Johnson magánéleti problémái sem zavarják. A megkérdezettek 77 százaléka szerint nincs jelentőségük a néha botrányos magánéleti ügyeknek abban, hogy Johnson jó miniszterelnök lenne-e vagy sem, és mindössze 19 százalék volt ellenkező állásponton.

A múlt hónap végén napokig a sajtó első oldalain szerepeltek a beszámolók arról, hogy Johnson és élettársa, Carrie Symonds szomszédai egy éjjel kihívták a rendőrséget, miután ajtócsapkodással, üvegcsörömpöléssel vegyes hangos veszekedés zaját hallották a pár dél-londoni lakásából.

A kivonuló rendőrjárőr azonban megállapította, hogy semmiféle olyan törvényi kihágás nem történt, amely rendőri intézkedést igényelt volna, és sem Johnsonnak, sem élettársának nem esett semmi baja.

Az ügy július elejére lekerült a lapok címoldaláról, és Johnson a televíziós kampányműsorokban rendre visszautasítja a választ az incidenst firtató kérdésekre.

A szombaton ismertetett YouGov-felmérés szerint a Konzervatív Párt tagságának 90 százaléka úgy gondolja, hogy Boris Johnson hajlandó lenne a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás nélkül kiléptetni Nagy-Britanniát az Európai Unióból. Jeremy Huntról a megkérdezetteknek csak a 27 százaléka feltételezi ugyanezt.

A kilépés feltételrendszerét rögzítő, az Európai Unióval novemberben elért megállapodást a londoni alsóház háromszor visszautasította.

Ennek nyomán Theresa May miniszterelnök kétszer is kezdeményezte az EU-nál a kilépés elhalasztását; a jelenlegi haladék október 31-ig terjedhet.

May mindenekelőtt a Brexit-megállapodás sorozatos parlamenti visszautasításai miatt döntött úgy, hogy távozik a Konzervatív Párt és a kormány éléről.

Boris Johnson a vezetőválasztási kampány kezdete óta többször is kijelentette, hogy ha ő lesz a Konzervatív Párt következő vezetője és így az új miniszterelnök, Nagy-Britannia a Brexit október 31-i határnapján mindenképpen kilép az Európai Unióból, akár lesz addig elfogadott Brexit-megállapodás, akár nem.

Jeremy Hunt a kampányban tett nyilatkozataiban úgy fogalmazott, hogy ha semmi esély nem mutatkozik a Brexit-megállapodás újratárgyalására október 31-ig, akkor “nehéz szívvel ugyan”, de ő is kész lenne megállapodás nélkül kivezetni Nagy-Britanniát az EU-ból.

Az Európai Unió folyamatosan és egyértelműen jelzi hivatalos nyilatkozataiban, hogy nincs lehetőség a brit kilépés feltételeit rögzítő 585 oldalas megállapodás újratárgyalására.