Ursula von der Leyen tiszta lappal indul az Európai Unióban

 

Buktatókon és elbukó versenytársakon át vezetett az út oda, hogy végül konszenzusos jelöltet találtak az állam- és kormányfők az Európai Bizottság élére. A befutónak bizonyuló Ursula von der Leyen neve órákkal a megegyezés előtt merült fel, sajtóhírek szerint francia javaslatra, ezzel kisöpörve a versenyből a két csúcsjelöltet, Manfred Webert és Frans Timmermanst. A német politikus eddig saját hazájából kapta a legtöbb bírálatot, koalíciós feszültséget is okozott a személye, volt, aki azt mondta, jelöléséről egyeztetnie kellett volna a német kormánypártoknak.

Ursula von der Leyen német védelmi miniszter érkezik a cabinet heti munkaülésére a berlini kancellárián 2019. július 3-án. Ursula von der Leyent az Európai Tanács az előző napi rendkívüli ülésén az Európai Bizosság elnökének jelölte. MTI/AP/Markus Schreiber

Ursula von der Leyen német védelmi miniszter (Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber)

A választás után többen csalódottságuknak adtak hangot. Manfred Weber például arról beszélt, néppártiként üdvözölnie kell a döntést, de nem tagadta, hogy álmatlan éjszakákon van túl. Később azt is bejelentette, hogy a huzavona miatt egyébként is visszalép a jelöltségtől. A szociáldemokrata Martin Schulz pedig – aki a hírek szerint a háttérből igazgatta Timmermans útját – azt mondta, hogy „Ursula von der Leyen jelölése Orbán Viktor és a kelet-európaiak győzelme”.

A csúcsjelölti rendszer azután bukott meg Brüsszelben, hogy több tagállam, köztük a V4-ek szerint mindegyik jelölt alkalmatlannak bizonyult a posztra. Az Európai Néppárt tagsága nem engedett, ragaszkodtak ahhoz, hogy Jean-Claude Juncker helyére néppárti politikus kerüljön. A V4-ek javaslatára az Európai Tanács végül hosszas alkudozás és feszült hangulatú tárgyalások után a német kereszténydemokrata Ursula von der Leyent jelölte.

Pozitívan viszonyulhat a családpolitikához

Azt, hogy a magyar emberek miként ítélik meg Ursula von der Leyen személyét, majd a jövőbeli munkája és hozott döntései fogják meghatározni – fogalmazott ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 Szemtől szembe című műsorában. Leszögezte, az mindenképp

előremutató, hogy egy hétgyermekes családanyáról van szó,

aki vélhetően a családpolitikához is pozitívan viszonyul.

Ursula von der Leyen személyéről nem túl sok információ került nyilvánosságra, amely abban a tekintetben jó, hogy tiszta lappal indulhat az Európai Unióban – közölte Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője. Elmondta, Ursula von der Leyen eldöntheti, hogy azt az irányt folytatja-e, amit elődei, és diktatórikus módon akarja majd megmondani a tagállamoknak, hogy mit tegyenek, vagy egy olyan vezető politikus lesz, aki figyel a tagországokra, és csak az uniós hatáskörbe tartozó kérdésekben igyekszik majd konszenzusra jutni.

Hozzátette, munkásságát természetesen az is befolyásolja, hogy milyen politikusokból tevődik majd össze az Európai Bizottság.

Voltak botrányai

Párkányi Eszter arról is beszélt, hogy mint általában minden politikusnak, Ursula von der Leyennek is voltak botrányai. Kiderült, hogy plagizált, Angela Merkellel szemben támogatta az azonos neműek házasságát. Ezek azt mutatják, hogy nem tekinthető teljes mértékben klasszikus konzervatív politikusnak, de pozitív, hogy

az európai politikában még nincs múltja.

Hangsúlyozta, a megbukott csúcsjelöltek, Manfred Weber és Frans Timmermans most joggal bosszankodhatnak, hiszen arcukat adták ehhez a csúcsjelölti rendszerhez, és szerinte azzal, hogy Manfred Weber és Martin Schulz kimondta, hogy Orbán Viktor és a V4-ek arattak győzelmet, arra utalhat, hogy nincs ok aggodalomra Ursula von der Leyen személyét illetően.

A néppárti német politikus idén ősszel lesz 61 éves, a német konzervatív CDU tagja. Ursula von der Leyen Brüsszelben született, de később Németországba költözött a családja. Közgazdaságtant tanult, és elvégezte az orvosi egyetemet is. Angela Merkel kormányának 2005 óta tagja, akkor családügyi miniszterként kezdte, 2013-tól pedig az ország első női védelmi minisztere. Ha hivatalosan is megválasztják a bizottság elnökének, ő lehet az első német politikus, aki az elmúlt 60 évben megkapja ezt a pozíciót.

További tisztségek

Az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke Charles Michel jogász lesz a következő öt évben. A 43 éves belga politikus jelenleg Belgium ügyvezető miniszterelnöke. A liberális Reform Mozgalom színeiben jutott vezetői pozícióba.

Az uniós külügyminiszteri pozíciót Josep Borreli töltheti be. A 72 éves szocialista politikus mérnöknek készült, majd közgazdaságtant tanult. 2004 és 2007 között az Európai Parlament elnöke volt, jelenleg ügyvezető spanyol külügyminiszter.

Az Európai Központi Bank elnöke Christine Lagarde lesz, akit egyébként „szerényen” a nemzetközi pénzügyek rocksztárjaként” emlegetnek sokan. 63 éves, francia nemzetiségű, a Nemzetközi Valutaalap elnöke, aki első női vezetőként került az intézmény élére. Jogi végzettsége van, mester diplomáját pedig politikatudományokból szerezte.

Szerdán végül megválasztották az Európai Parlament elnökét is, aki David-Maria Sassoli lett. A 63 éves olasz szociáldemokrata politikus és újságíró számára sem ismeretlen az uniós intézmény, 2009 óta tagja az Európai Parlamentnek, 2014-ben alelnöknek is megválasztották. Politikatudományok szakon szerezte meg diplomáját, és ő a hetedik olasz politikus, aki betöltheti az EP elnöki pozícióját.