Orbán Viktor: Soros emberéből akarnak bizottsági elnököt csinálni

 

Már önmagában az is elég indok Frans Timmermans (szociáldemokrata csúcsjelölt) elutasítására, hogy Soros György embere, de a V4-ek azért nem támogatják bizottsági elnöki jelölését, mert szerintük „egy ideológiai harcos és harcot folytat mindenki ellen, aki az ő gondolkodásától különböző módon látja a világot” – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a rendkívüli uniós tanácskozáson a V4NA nemzetközi hírügynökségnek.

(Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

A kormányfő nyilatkozatában krimiszerűnek nevezte a rendkívüli EU-csúcs történéseit. A küzdelem arról szól, hogy néhány európai vezető – köztük Frans Timmermans és Manfred Weber (az Európai Néppárt csúcsjelöltje) – elhatározta, hogy a következő öt évben az Európai Bizottságot olyan embernek kell vezetnie, aki a Soros-féle NGO-hálózat és a liberális demokrácia megingathatatlan képviselője – tette hozzá.

Ellenfélnek sem megvetendő Timmermans

„Erre találtak egy igazi harcost, Timmermans egy jó harcos – ellenfélnek sem megvetendő, én respektálom ezért –, aki ideológiai harcos, aki semmilyen másságot nem fogad el, a sajátjától és a liberális demokráciától eltérő semmilyen nézetet nem tolerál, és rá akarja erőszakolni a saját felfogását minden uniós tagállamra” – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök úgy látja, hogy ha ez a csoport el tudja foglalni az Európai Bizottság elnöki székét, akkor hosszú éveken keresztül

a Soros-féle NGO-kat onnan fogják finanszírozni,

és ezzel megpróbálják majd átalakítani a közép-európai társadalmakat is, különösen a migráció kérdésében.

A miniszterelnök hangsúlyozta: „ezt a folyamatot többen is meg akarjuk állítani”, köztük az Európai Néppártot (EPP), Magyarországot és V4-eket is említette.

Az EPP vasárnap hozott két döntést

Orbán Viktor felidézte: az EPP vasárnap hozott két döntést, „amit a nemzetközi sajtó nem vett tudomásul vagy elrejtették előle”. Az első, hogy Frans Timmermans semmiképpen nem lehet az Európai Bizottság elnöke, a másik pedig, hogy az EPP-nek kell adnia a bizottság elnökét akkor is, ha ez azt jelenti, hogy Manfred Weber nem lesz az Európai Parlament elnöke.

Elmondta, mivel a néppárt két pozíciót nem kaphat meg, „akkor a bizottságot kell választani”. Kiemelte azt is, hogy ketten szavaztak a döntések ellen: Angela Merkel német kancellár és a luxemburgi Frank Engel (néppárti képviselő). „Mindenki más Angela Merkel ellen szavazott” – hangsúlyozta.

Orbán Viktor közölte:

Angela Merkel nem vette tudomásul az EPP döntését,

és továbbra is „egy olyan csomagot próbált összerakni a liberálisokkal és a szocialistákkal”, amely a házelnöki pozíciót Manfred Webernek juttatta volna és Frans Timmermansnak adta volna a bizottsági elnöki posztot.

Merkel külön forgatókönyv szerint dolgozik

Angela Merkelre utalva a legsúlyosabbnak azt ítélte, hogy az Európai Néppárt legnagyobb pártjának kancellárja visszautasította az EPP testületi döntését, és egy teljesen külön forgatókönyv szerint dolgozik. A magyar miniszterelnök kiemelte, hogy Olaszország, a V4-ek és az Európai Néppárt döntése mellett kitartó néppárti miniszterelnökök viszont egységesen szembefordultak ezzel a „merkeli magatartással” és megakadályozták, hogy Timmermansból bizottsági elnököt csináljanak.

„Miután kiderült, hogy nincs meg a szükséges többség, felfüggesztették az ülést. Most mindenki ül, spekulál és egyezkedik, és várja a keddi  folytatást” – értékelt Orbán Viktor.

Hangsúlyozta, hogy a V4-ek azért is utasítják el Timmermanst, mert

ő egy ideológiai harcos

és harcot folytat mindenki ellen, aki az ő gondolkodásától különböző módon látja a világot. Ez pedig olyan megosztottságot hozna be az Európai Unióba, ami egy kelet–nyugati megosztottsághoz vezetne, és az Európai Uniónak óriási gondokat jelentene majd – emelte ki.

Olyan jelöltet szeretnének, aki a kompromisszumépítés mestere

Timmermanst az európai egység szempontjából rossz jelöltnek nevezte Orbán Viktor, és világossá tette: ezért helyette egy olyan jelöltet szeretnének, „aki

a Kelet–Nyugat közötti együttműködés,

a hídépítés és a kompromisszumépítés mestere”.

„Egy jó bizottsági elnököt akarunk adni az uniónak, ezért harcol a V4, ezért harcolnak az olaszok, ezért harcolnak a néppárti miniszterelnökök” – mondta.

A miniszterelnök szerint ez azért nem egyszerű, „mert – mióta 30 éve itt forgolódok az európai politikában – először látok olyat, hogy az EPP legnagyobb pártja és legnagyobb kormányának a feje, a német kancellár nyíltan szembemegy a néppárt demokratikus testületi döntésével”.

(Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

A néppárt parlamenti képviselőcsoportja Strasbourgban ülésezik

Orbán Viktor elmondta, a néppárt parlamenti képviselőcsoportja Strasbourgban gyülekezik, hogy megvitassa a helyzetet. „Kifejezetten remélem, hogy az Európai Néppárt képviselőcsoportja egy világos üzenetet küld nekünk, hogy milyen pozícióért harcoljunk, és remélem, hogy ez a pozíció nem a parlament elnöke, hanem a bizottsági elnöki pozíció lesz” – közölte a magyar kormányfő. Orbán Viktor szerint ehhez két dolog szükséges: egy erős parlamenti háttér, „amelynek létrejötte kétesélyes”, valamint egy pártalapon és földrajzi alapon is elfogadható csomag.

Úgy folytatta: „erre van esély, négy-öt csomag fut egymással párhuzamosan már most, pedig csak néhány órája függesztettük fel a tanácskozást”. „Egész este és éjszaka dolgozni fogunk, és szerintem reggelre lesz egy kompromisszumos javaslat, amely mindenkinek kielégítheti az igényeit” – mondta.

A V4-ekre térve arról beszélt, hogy

„egy fantasztikus bravúrt hajtottak végre”,

mert bár a négy ország vezetője négy különböző pártcsalád tagja, és mind a négy politikai csoport egymással vitában állt, a visegrádi négyek végig egységesek tudtak maradni.

„Ez azt mutatja, hogy a V4-es kötődés ma már erősebb, mint a hagyományos pártkötődés. Ez jó jel a jövőt illetően, és biztos, hogy holnap is együtt fogunk maradni” – szögezte le Orbán Viktor.