Trump első amerikai elnökként lépett észak-koreai területre

 

A Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben találkozott és kezet fogott egymással Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető, ezt követően Trump első amerikai elnökként észak-koreai területre lépett.

(Fotó: EPA/YONHAP SOUTH KOREA OUT)

„Nagy nap ez a világ számára. Azt jelenti, hogy

véget vetünk a múltbeli ellenségeskedésnek,

és megpróbálunk új jövőt teremteni” – jelentette ki Trump a helyszínen újságíróknak. Arra a kérdésre, meghívja-e Kim Dzsongunt a Fehér Házba, azt felelte: „Akár azonnal”.

Kim megtiszteltetésnek venné, ha Trump ellátogatna Phenjanba

Az észak-koreai vezető újságíróknak reményét fejezte ki, hogy Trump átlépése észak-koreai területre – amelyet bátor lépésnek nevezett – javítani fogja a két ország kapcsolatát: „Magunk mögött hagyjuk a múltat és a jövőt építjük”. Hozzátette azt is, megtiszteltetésnek venné, ha Trump ellátogatna Phenjanba.

(Fotó: EPA/YONHAP SOUTH KOREA OUT)

Maga Trump a történelmi sétán

nagyszerű barátságnak

nevezte a közte és Kim Dzsongrn között lévő kapcsolatot. A két vezető a kézfogás után az övezet dél-koreai oldalán zárt ajtók mögött is  megbeszélést folytatott egymással.

Washington és Phenjan újrakezdi az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokat 

Washington és Phenjan újrakezdi az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokat – jelentette be Donald Trump.

Trump a Kim Dzsongunnal zárt ajtók mögött folytatott csaknem egy órás találkozója után újságíróknak hozzátette, reméli, hogy a felek átfogó megoldásra jutnak a kérdésben.

„Nem az számít, mennyi idő alatt csináljuk, csak az, hogy jól csináljuk” – szögezte le az amerikai elnök, hozzátéve, hogy néhány héten belül a felek felállítják a tárgyalásokat vezető küldöttségeiket. Bejelentette azt is, hogy a washingtoni delegáció élén Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Stephen Biegun, az amerikai kormányzat észak-koreai különmegbízottja áll majd.

Noha Trump nagyon pozitívan nyilatkozott a találkozójáról Kim Dzsongunnal, kiemelve, hogy

új fejezetet nyitnak Washington és Phenjan kapcsolatában,

a sajtótájékoztatón azt is leszögezte, az Észak-Koreai szankciók egyelőre érvényben maradnak. Arra a kérdésre, miszerint lehetséges-e az enyhítésük, Trump annyit válaszolt: „Bármi megtörténhet a tárgyalások során”.

A héten Robert Ashley altábornagy, az Egyesült Államok katonai hírszerzésének vezetője a Fox televíziónak adott interjújában azt mondta, véleménye szerint Kim Dzsongun nem áll készen országa atomfegyver-mentesítésére.

A találkozót ugyanakkor kedvezően értékelte Ferenc pápa, aki szerint Koreában a tárgyalási kultúra jó példáját láthatta a világ. „Azzal az imádsággal üdvözlöm a (tárgyaló) feleket, hogy egy ilyen jelentős gesztus újabb lépést jelentsen a béke útján, mégpedig nem csupán a Koreai-félsziget, hanem az egész világ számára” – mondta a katolikus egyházfő vasárnapi Úrangyala imádságában.

Trump szombaton érkezett Dél-Koreába

Trump szombat este érkezett Dél-Koreába, a G20-országcsoport oszakai találkozója után, ahol megbeszéléseket folytatott Mun Dzse In dél-koreai államfővel.

(Fotó: EPA/YONHAP SOUTH KOREA OUT)

Az amerikai elnök a hónap folyamán korábban már bejelentette, hogy

levelet kapott Kim Dzsonguntól,

aminek a tartalmát „csodálatosnak” és „meleg hangúnak” nevezte, bár a részleteiről nem számolt be. Ugyanekkor kifejtette: arra számít, „valami pozitív” dolog történik majd Washington és Phenjan viszonyában. A két ország kapcsolatát „nagyszerűnek” minősítette.

Tavaly találkoztak először

Trump tavaly júniusban Szingapúrban találkozott először Kim Dzsongunnal, és több vitás kérdésben született megegyezés, köztük a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről.

Februárban a vietnami Hanoiban tartott második csúcstalálkozó nem hozott kézzelfogható eredményt.