Trump rövid találkozóra hívta meg Kim Dzsongunt

 

Rövid találkozóra hívta meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe szombaton Donald Trump amerikai elnök. Észak-Korea érdekesnek nevezte az ajánlatot, de jelezte, hogy még nem kapott hivatalos felkérést az Egyesült Államoktól.

Cso Szon Hui észak-koreai külügyminiszter-helyettes szerint a találkozó újabb jelentős alkalom lehetne a két vezető személyes kapcsolatának elmélyítésére és a kétoldalú viszony szorosabbra fűzésére.

A politikus jelenleg a japán Oszakában tartózkodik a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozóján. A program vasárnap ér véget, amelynek keretében még többek között megbeszélést folytat Hszi Csin-ping kínai elnökkel a két ország közötti kereskedelemről.

Trump szombaton egy Twitter-üzenetben azt írta, Japánból vasárnap Dél-Koreába utazik, hogy találkozzon Mun Dzsein államfővel. Amennyiben Kim Dzsongun észak-koreai vezető látja üzenetét, találkozhatnának egy kézfogásra a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben.

Trump idén február végén találkozott az észak-koreai vezetővel, de a tárgyalások megfeneklettek a Koreai-félsziget atommentesítésének kérdésében, és a csúcs megállapodás nélkül ért véget.

Az amerikai elnököt a hét elején, amikor ázsiai körútjára indult, megkérdezték találkozik-e majd Kim Dzsongunnal. Kitérő választ adott, azt felelte sok emberrel találkozik majd, elképzelhető, hogy Kim Dzsongunnal is beszélhet, de más körülmények között.

A két Koreát elválasztó demilitarizált övezet katonai szempontból rendkívül megerősített határterület. Látogatása nagy biztonsági előkészületeket igényel és azt is legnagyobb titokban végzik. Trump egyszer már megpróbálta felkeresni, amikor 2017-ben Szöulba, a dél-koreai fővárosba látogatott, de akkor a helikoptere nem szállhatott le a területen a nagyon sűrű köd miatt.