Születhet megállapodás az orosz–amerikai–izraeli találkozón?

 

Háromoldalú találkozón tárgyal Szíria és Irán helyzetéről, valamint Teherán nukleáris terveiről a három ország nemzetbiztonsági tanácsadója Jeruzsálemben. Az már a tanácskozások előtt is kiderült, hogy az álláspontok nem egyeznek, Oroszország ugyanis merőben mást akar, mint az amerikaiak és az izraeliek.

Sajtóhírek szerint Izrael azt reméli, a két nagyhatalom megállapodásra jut Irán szíriai katonai jelenlétének felszámolásáról, főként a zsidó állam határvidékén, cserébe Bassár el-Aszad szíriai elnök nemzetközi elismeréséért. Az oroszok azonban valószínűleg nem egyeznek bele Irán helyzetének megnehezítésébe, és Nyikolaj Patrusev orosz nemzetbiztonsági tanácsadó már megérkezése előtt világossá tette, hogy Irán szíriai érdekeit képviseli majd Jeruzsálemben.

Az első, nem hivatalos értesülések szerint

a találkozót megelőző feszültség nem oldódott

a tárgyalásokon sem a felek között – fogalmazott Szabó Dávid, a XXI. Század Intézet külügyi igazgatója a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában. Szerinte ugyanakkor egyfajta bizalomépítő lépésnek számít, hogy az amerikai és az orosz képviselők Jeruzsálemben tárgyalnak.

Irán nem akar kivonulni Szíriából

Ha az amerikaiak esetlegesen el is ismernék Bassár el-Aszad szíriai elnököt, az nem jelentené azt, hogy véget érne a polgárháború – jelentette ki Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő. Úgy véli, sokkal nagyobb probléma, hogy az oroszok szinte semmilyen módon nem tudják elérni, hogy Irán kivonuljon Szíriából. Szerinte ugyanis Iránnak pont az volt a célja, hogy végre megvesse a lábát a régióban.

Meir Ben Shabbat izraeli biztonságpolitikai tanácsadó, John Bolton, Donald Trump amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Nyikolaj Patrusev, az orosz Nemzetbiztonsági Tanács titkára (b-j) kezet fog a Jeruzsálemben tartott tanácskozásuk befejeztével tartott sajtótájékoztatón 2019. június 25-én. MTI/EPA/Atef Szafadi Meir Ben Shabbat izraeli biztonságpolitikai tanácsadó, John Bolton, Donald Trump amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Nyikolaj Patrusev, az orosz Nemzetbiztonsági Tanács titkára Jeruzsálemben (Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi)

Szabó Dávid arról is beszélt, hogy Izrael nemzeti érdeke és stratégiája az, hogy amennyire csak tudja, elkerülje és távol tartsa azokat a szereplőket a térségben, amelyek külpolitikai törekvései mellett Izrael megsemmisítése szerepel. De ide tartoznak azok az országok is, amelyek olyan erőkkel rendelkeznek, hogy azokat nem lehet állami diplomáciai eszközökkel felelősségre vonni – mondta.

Bassár el-Aszadot nem lehet megkerülni

Úgy véli, az amerikai ajánlat azért sem túl erős, mert a polgárháború ugyan folytatódik, azonban Bassár el-Aszad mostanra megvetette lábát és valamilyen szinten stabilizálta helyzetét Szíriában. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy meg lehet majd őt kerülni, és Oroszország is úgy látja, Bassár el-Aszad lesz képes arra, hogy

egyesítse a területek nagy részét a jövőben.

Szabó Dávid szerint az amerikai drón lelövése körüli vita is befolyásolja a helyzetet. Emlékeztetett, pár napja egy iráni rakétával eltaláltak egy amerikai katonai drónt, ami a Hormuz-csatorna feletti nemzetközi légtérben lezuhant. A drón lelövését elismerte Irán, mert szerintük az a légterükbe lépett, az amerikaiak azonban azt állítják, nemzetközi légtérben haladt.

Ebben a vitában az oroszok saját eszközeikkel is Irán pártjára álltak, mert azt mondták, felvételeik vannak arról, amelyek azt bizonyítják, hogy valóban iráni légtérben haladt a drón. Megjegyezte, ez a vita még jobban kiélezte a felek közötti konfliktust, így megjósolni sem lehet, mikor érhetnek el valamilyen megállapodást.


A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg