Putyin kész találkozni Trumppal

 

Vlagyimir Putyin orosz elnök kész találkozni amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal.

Ezt Putyin csütörtökön, egy Oroszország problémáival foglalkozó élő televíziós fórum alkalmából jelentette ki.

Korábban Trump közölte, hogy találkozna Putyinnal a G20-csoport június végén megtartandó oszakai csúcstalálkozója alkalmából.

Moszkva nem adja fel alapvető érdekeit a szankciók hatására 

Oroszország nem fogja feladni alapvető érdekeit a nyugati szankciók hatására – jelentette Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön hagyományos éves televíziós fórumán, a lakosságtól beérkezett kérdésekre válaszolva.

Putyin szerint – a Krím elcsatolása és az ukrajnai beavatkozás miatt bevezetett – gazdasági büntetőintézkedések mintegy 50 milliárd dollárnyi kárt okoztak Oroszországnak 2014 óta. Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy az Európai Unió tagállamai ennél is nagyobb veszteségeket szenvedtek el a korlátozások miatt.

Az orosz elnök szerint a nyugati szankciók célja Oroszország növekedésének lelassítása, csakúgy, mint Kína esetében az amerikai büntetőtarifák.