Megkezdődött az uniós állam- és kormányfők találkozója Brüsszelben

 

A találkozó fő témája az EU-s tisztújítás, szakértők szerint azonban nincs sok esély arra, hogy már a mostani ülésen kompromisszum szülessen.

Az értekezlet megnyitását követően a résztvevők a hagyományoknak megfelelően először Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével egyeztetnek, majd Klaus Iohannis, az EU soros elnökségét betöltő Románia államfője számol be a korábbi döntések végrehajtásáról.

Ezután megbeszélés következik a 2021-2027 közötti EU-s költségvetési keretről, a klímaváltozás elleni küzdelemről, az álhírek és a hibrid fenyegetések jelentette kihívásokról, illetve bizonyos külpolitikai kérdésekről, például az ukrajnai helyzetről vagy a Ciprushoz közeli török próbafúrásokról.

Az uniós állam- és kormányfők továbbá kitűzik a következő öt évre a közös cselekvés fő stratégiai irányait, prioritásait számos kulcsfontosságú témakörben, amely dokumentum irányvezetőként szolgál majd az EU intézményei számára.

Végül a munkavacsorán rátérnek a tisztújítás kérdésére, és megkezdődik a kompromisszumkeresés, amely késő éjszakáig is elhúzódhat.

Brüsszeli folyosói értesülések szerint június 30-ra soron kívüli EU-csúcsot tarthatnak, amennyiben most nem sikerül tető alá hozni a megállapodást, márpedig erre komoly esély van, minthogy ahhoz először is egy francia-német alkura lenne szükség, ami egyelőre nem látszik körvonalazódni.

Pénteken szokás szerint eurócsúcsot rendeznek, a központi téma a gazdasági és monetáris unió további elmélyítése lesz. Utolsó napirendi pontként pedig áttekintik az Egyesült Királyság uniós kilépési folyamatának friss fejleményeit.

A címlapfotó illusztráció.