Amerika tagállamai megnehezíthetik a tervezett kitoloncolásokat a szakértő szerint

 

A tagállamoknak lehetőségük van beleszólni a jövő héttől tervezett, illegális bevándorlók millióit érintő kitoloncolásokba az Amerikai Egyesült Államokban – mondta Frank Tibor szerdán az M1-en.

Az Amerika-szakértő hozzátette: a demokrata kormányzású New York állam és Kalifornia már bejelentette, hogy nem működik együtt a szövetségi hatóságokkal a kitoloncolásokban.


A szakértő szerint elképzelhető, hogy azok, akiket kitoloncolás fenyeget, egyszerűen átköltöznek olyan tagállamokba, amelyek nem működnek együtt a szövetségi hatóságokkal.

A tagállamoknak saját alkotmányuk és jogszabályaik vannak, ezért a kitoloncolás kérdésében is önállóan dönthetnek – hívta fel a figyelmet.

Hangsúlyozta: az a nézet, hogy az Egyesült Államok a bevándorlók országa, az amerikai nép pedig a bevándorlók nemzete, napjainkban is erős hatással vannak az amerikaira, meghatározza a bevándorlással kapcsolatos álláspontjukat is.

Donald Trump elnök 11 millió bevándorlót érintő tervei hallatán ezért sok amerikai felteszi a kérdést, hogy szabad-e vagy egyáltalán ki lehet-e toloncolni a bevándorlókat, akiknek jelentős rész Kaliforniában és Floridában él – fűzte hozzá Frank Tibor.