Sokat változott a nők helyzete az Iszlám Államban

 

Ma már harci feladatokra is használják a nőket az Iszlám Államban – mondta Kis Benedek József biztonságpolitikai szakértő vasárnap az M1 Szemtől-szembe című műsorában.

Kis Benedek József azt mondta, kezdetben is örömmel fogadták a nőket az iszlamisták, bár akkor még csak azért, hogy gyerekeket szüljenek, de később rájöttek, hogy harci feladatokra is lehet használni őket.

A nők beállítása harcosnak azonban egyúttal az Iszlám Állam gyengülésének is jele – vélekedett a szakértő.

Arra a felvetésre, hogy az európai országok nem akarják visszafogadni az iszlamistákhoz csatlakozott állampolgáraikat azt mondta, hogy a visszakerülők kockázata kisebb, mint az adott országban felnövő terroristáké, mert a hazatérőkről legalább tudnak és ismerik az adataikat.

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szintén azt hangsúlyozta, hogy az IÁ létezésének második felében már másképp kezeli a nőket, már nem „állatokként” bánnak velük, hanem beleszólást, részvételt engednek nekik, mert rájöttek, hogy ezekben a nőkben hihetetlen bosszúvágy ég.

A szakértő kitért arra is, hogy általában a bevándorlók második generációja hajlamos a terrorizmusra, mert az első még örül és hálás, hogy megmenekült, a harmadik pedig már be tud illeszkedni, a második, átmeneti generáció viszont sokszor szinte megoldhatatlan problémákkal néz szembe.

A címlapfotó illusztráció.