Egyre komolyabban kell venni az európai konzervatívokat

 

Teljes gőzzel zajlanak az egyeztetések az újjáalakuló EP-frakciókról, hogy ki hová csatlakozik, és kivel működik együtt. A héten új csoportosulás jelent meg a jobboldalon Marine Le Pen és Matteo Salvini pártjainak részvételével, olasz és francia vezetésével. Megalakult a néppárt frakciója, Manfred Webert ismét elnökké választották. Az erőviszonyokról Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója beszélt a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.

Bármelyik törömülésbe viszi Salvini a képviselőit, az jelentősen megerősödik majd (Fotó: EPA/Matteo Bazzi)

Bármelyik törömülésbe viszi Salvini a képviselőit, az jelentősen megerősödik majd (Fotó: EPA/Matteo Bazzi)

A folyamatok közepén vagyunk, még azt sem lehet tudni, hogy a legnagyobb európai politikai képződmény, az Európai Néppárt, amely most is a legtöbb képviselői helyet szerezte, együtt marad-e – vélekedett Törcsi Péter, majd hozzátette: az sem egyértelmű, hogy jobbra vagy balra lének-e, mert Manfred Weber az egész kampányban kétkulacsos politikát folytatott.

Törcsi szerint a konzervatív pártok hiába értenek sok kérdésben egyet, például a nemzeti szuverenitás erősítésében és az illegális bevándorlás megállításában, sok a vitás kérdés is a pártok között. A választóvonal, hogy ezek a jobboldali pártok rendelkeznek-e kormányzati felhatalmazással, vagy sem.

Salvini hiába szeretne ugyanis létrehozni egy erős csoportosulást, amelyben az ő pártja rendelkezik a legtöbb mandátummal, vannak köztük olyanok, akik még nem rendelkeznek kormányzati felhatalmazással, azaz „karanténban” vannak – jegyezte meg.

Elképzelhető, hogy a konzervatívok az a politikai tömörülés, amely felé érdemes nyitni. A velejét a lengyelek, a csehek és a britek adják. Ha Salvini a mandátumaival a konzervatívokhoz csatlakozna, akkor komoly tényezővé válna köztük, és a néppártnak is érdemes lenne megfontolni az együttműködést velük, hiszen úgy közeledhetne feléjük, hogy közben megmarad a hagyományosan jó kapcsolata a szocialistákkal is – fogalmazott.

Hozzátette: így az európai uniós döntéshozatalba és a kormányzásba bekerülhetne egy markánsan bevándorlásellenes, szuverenista blokk is.

Azt mondta: ha nem is alakul ki formális, hagyományos frakciószövetség vagy koalíció a konzervatívok, a néppárt és a szocialisták vagy a liberálisok között, egyre jobban látható, hogy komolyan kell venni az európai konzervatívokat.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

euranet logo