Donald Trump kész tárgyalni Teheránnal

 

Donald Trump amerikai elnök a Fox televíziónak adott péntek telefoninterjújában Iránt okolta az Ománi-öbölben csütörtökön történt incidensért, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy kész a tárgyalásokra Teheránnal.

Az Egyesült Államok „nem veszi könnyedén” a két tankerhajó elleni támadást – fogalmazott az elnök és utalt arra a videóra, amelyet az amerikai hadsereg hozott nyilvánosságra, és amely azt mutatja, hogy egy iráni naszád tagjai éppen elmozdítanak egy fel nem robbant aknát az egyik tartályhajó mellől.

„Irán tette ezt, ez látszik abból is, hogy ott a hajójuk” – hangoztatta Trump. Hozzáfűzte: az irániak  arra törekedtek, hogy ne hagyjanak hátra bizonyítékokat.

Az amerikai elnök ugyanakkor nem adott konkrét választ a Fox televízió újságírójának arra a kérdésére, hogy mit tesz Washington a hasonló incidensek elkerülésére. “Majd meglátjuk” – mondta.

Trump azt hangoztatta, hogy a Hormuzi-szoros lezárására, vagy az ott folyó hajózás akadályozására irányuló kísérletek nem lehetnek sikeresek, az ezt célzó lépések nem lehetnek tartósak.

Az elnök hangsúlyozta ugyanakkor, hogy kormányzata az incidens ellenére is kész tárgyalásokat folytatni Iránnal. „akarjuk, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz” – fogalmazott. Hozzátette, hogy ő személy szerint készen áll erre, ez az irániaktól függ. De – mint mondta – neki „sietős”.

Csütörtök reggel – eddig ismeretlen körülmények között – két tartályhajó sérült meg az Ománi-öbölben. Az egyik norvég tulajdonú, és kapitánya azt jelezte, hogy a hajó fedélzetén robbanás történt, majd a hajó lángba borult.

A másik tanker japán tulajdonban van és panamai felségjel alatt Szaúd-Arábiából Szingapúr felé hajózott, üzemeltetője azonban jelezte, hogy a szállítmány nem sérült meg. A japán hajó metilalkoholt szállított.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter „gyanúsnak” nevezte a történteket, és regionális párbeszédre szólított fel. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön rövid sajtótájékoztatón közölte, hogy az Egyesült Államok Iránt tartja felelősnek a történtekért. Mind Teherán, mind Washington azonban azt hangoztatta, hogy nem áll érdekében kiszélesíteni a konfliktust.

Az incidens aggodalmat keltett a világban. António Guterres, az ENSZ főtitkára csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) úgy fogalmazott, hogy a világ nem engedhet meg egy nagyobb összecsapást a Perzsa(Arab)-öböl térségében. Az Európai Unió minden érintett felet visszafogottságra intett, Berlin pedig leszögezte, hogy az amerikai hadsereg által nyilvánosságra hozott videó nem elégséges bizonyíték Teherán felelősségére.

Trump Fox-interjújának elemzők szerint egyik érdekes eleme volt, hogy – a három műsorvezető egyikének kérdésére – nem erősítette meg, hogy Patrick Shanahan ügyvezető védelmi minisztert jelöli a Pentagon (védelmi minisztérium) élére.